A bölcsődei térítési díjhoz hatezren igényelték a havi 40 ezer forint támogatást

2022. január 11. 11:04 | behir.hu

A bölcsődei térítési díjak fedezéséhez már 6000 ember igényelte az állam által nyújtott havi 40 ezer forintos támogatást, amely főként a nők foglalkoztatását segíti - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

A program arról szól, hogy amennyiben a szülő a gyermek 3 éves koráig szeretne visszatérni a munkaerőpiacra, de gyermekét nem állami vagy önkormányzati bölcsődébe, hanem magán, alapítványi vagy céges bölcsődébe helyezné el, akkor ehhez segítséget kapjon - ismertette az államtitkár.

Közölte, a támogatás igényléséhez regisztrálni kell a Magyar Államkincstárnál (MÁK), az adatok pontosításához ügyfélkapura, a támogatás folyósításához pedig bankszámlára van szükség.

Elmondta, a szülőnek a magánbölcsőde által kiállított számlát kell a MÁK-hoz beküldenie, amely utalja is a családnak a támogatás összegét, legfeljebb 40 ezer forintot. Ha a térítés díja több, mint 40 ezer forint, a plusz költséget a családnak kell finanszíroznia - tette hozzá az államtitkár.

Bodó Sándor megjegyezte, a támogatás részletei a munka.hu oldalon olvashatók.

Kiemelte, 2010-hez képest 333 ezerrel emelkedett a női foglalkoztatottak száma, ami már eléri a 2,2 milliót.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL