A Békéstáji Művészeti Társaság kiállítása a Csabagyöngyében

2019. január 22. 15:39 | behir.hu

A Magyar Kultúra Hetének programsorozata keretében nyílt kiállítás a Csabagyöngyében a Békéstáji Művészeti Társaság művészeinek alkotásaiból.

A kiállítás megnyitóján Varga Tamás, a polgármesteri hivatal oktatási, közművelődési és sportosztályának osztályvezető-helyettese köszöntötte a megjelenteket. Beszélt arról, hogy tavaly a város közgyűlése 674 döntést, határozatot hozott, egyebek mellett múlt évben döntöttek arról is, hogy Tóth Péter zongoraművész mellett a Békéstáji Művészeti Társaság kapja meg a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést.

Varga Tamás méltatta a több mint negyed évszázados múltra visszatekintő társaság munkáját, és megjegyezte azt is, hogy ebben a közösségben az alkotó emberek tudnak egymásról, a szakmai kapcsolaton túl baráti szálak is összefűzik őket, közös programokat szerveznek és nyomon követik egymás munkásságát.

 

 

Kiemelte: ahogy a korábbi elnököt, Lonovics Lászlót, úgy a jelenlegit, Gnandt Jánost is művészet szeretete és a tisztelet vezérli. Hozzátette, hogy a társaság egykori és mai tagjai olyan magas színvonalat, olyan egyedi értéket képviselnek, amelyre büszkék lehetünk valamennyien. A Békéstáji Művészeti Társaság tagjai nemcsak itthon mutatnak nekünk maradandót, hanem a város határain túl rendezett kiállításaikkal Békéscsaba jó hírét is viszik mindenfelé.

Mint azt Gnandt János elmondta, jelenlegi tárlatukon huszonkét művész alkotásai láthatók, és ezúttal is színes anyag gyűlt össze. A tagok több mint tíz művészeti műfajban dolgoznak, ebből adódóan igen sokrétűek a kiállításon látható képek is. A tárlat egy hónapon át tekinthető meg a Csabagyöngyében.  

További programok »

FEL