A játékos előadás Leonardo da Vinci találmányait boncolgatta. Leonardo kora máig egyik legnépszerűbb tudósa, szobrásza, építésze, festője, matematikusa, hadmérnöke, feltalálója, anatómusa, zeneszerzője, költője és írója… (Annyi titulusa volt, hogy szinte kész a cikk.) Ezúttal a jó iskolai órányi program centrumában Leo és a szél játszotta a főszerepet.
Fotók: Békés Megyei Könyvtár
Laurinyeczné Révész Mariann, a könyvtár munkatársa elmondta, többek között a feltaláló megalkotta az ember hajtotta, ornitopter nevű eszközt, amelynek célja a felemelkedés volt. Noha nem ő volt ebben a témában az első és nem is az utolsó, mert például ott van Daidalosz és Ikarosz történetére is.
Nem mellesleg a repülés iránti rajongása késztette a szélsebességmérő, azaz az anemometer elkészítésére is. Bízott benne, hogy az anemometerrel az emberek a repülés előtt betekintést nyerhetnek a szél irányába. Közben a jankaysok megtekinthették az ornitopter s az anemometer vázlatait, modelljeit.
Végül, hogy a címünkhöz kilyukadjunk, elhangzott Geraldine Eischner A kisbárány meg a találmány című meséje.
A kisbárány nagy gondban van: ha esik az eső, összemegy, és erre az állatorvosnak sincs megfelelő orvossága. De lehet, hogy Leo ügyes találmánya segít megoldani a gondját?
– A történetben, mivel hirtelen erős szél fújt, a bari az ernyőt fogta, és azzal repült el – mesélte Laurinyeczné Révész Mariann. – De mivel az időjárás kikezdte a barika bundáját, Leo először szárnyakat tervezett neki legyező gyanánt, hogy miután megázott a bundája, meg tudja magát szárítani. Majd egy guruló házikót, ami megvédi az esőtől. Végül egy ernyőt készített. Ennek nagyon örült a kisbárány. És huss… felkapta a szél: felrepítette a felhők közé. S hogy Leo megtalálja barikáját, a repülésen ábrándozott.
A többi már történelem.
Laurinyeczné Révész Mariann – Fotó: Békés Megyei Könyvtár