Az utánpótlás futball klub használhatja januártól a 4-es Honvéd utcai lőteret

2024. október 11. 15:46 | Gulyás Gergő

Míg a csabai lőtér eddig a Békés megyei Vadászszövetség számára volt fenntartva, addig január 1-jétől az utánpótlás futball klubhoz tartozik majd – jelentette be Szarvas Péter polgármester pénteken délelőtt, sajtótájékoztatón. A lőteret várhatóan elbontják, az azt használó szervezeteknek ezért új helyszínt kell majd találniuk.

A városvezető kiemelte, hogy számára is furcsa és nyugtalanító volt az a kialakult helyzet, hogy az utánpótlás korú labdarúgók edzése közben fegyverdurrogástól volt hangos a sporttelep, de mint mondta, a gyerekek soha nem voltak veszélyben, hiszen a hatósági szabályoknak megfelelően működik a lőtér. A polgármester egy igazságügyi szakértői véleményt is felolvasott a lőtér állapotáról.

– A lőtér infrastruktúrája messzemenőleg elavult, rendívül rossz állapotú, amelynek felújítása 150-200 millió forintjába kerülne a városnak, azonban ekkora forrással az önkormányzat nem rendelkezik. A városvezetés ezért kérelemmel fordult a Honvédelmi Minisztériumhoz, hogy a lőtér rendbetételére biztosítson keretösszeget, erre azonban nemleges választ kapott – tette hozzá a polgármester.

Az önkormányzat szerette volna felújítani a lőteret, de saját forrással nem rendelkezik erre a célra, és jelen állás szerint kormányzati támogatásra sem lehet számítani. Így született meg az a közgyűlési döntés, mely szerint a lőtér január 1-jétől az utánpótlás futball klubhoz kerül. Ennek a célja, hogy a lőtér elbontásra kerüljön és a klub a saját forrásaiból további fejlesztéseket hajtson végre az érintett területen.

A Békés megyei Vadászszövetség mellett kettő lövészklub is használja a kérdéses területet. A kluboknak így adott a feladat, hogy az év végéig megtalálják a számukra legmegfelelőbb új helyszínt; ebben az önkormányzat is segít majd – hangsúlyozta Szarvas Péter.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL