A 17 éves Fekete Ramóna győztes mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban

19:12 | behir.hu

Az MBH-Békéscsaba saját nevelésű fiatal feladója a szombati, dánok elleni 3:2-es győzelemmel végződő Eb-selejtezőn lépett pályára először a felnőtt nemzeti csapatban.

A találkozó minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad Fekete Ramóna számára, akinek ez volt az első tétmérkőzése a felnőtt válogatottban.

– Voltam Romániában a csapattal és mindkétszer Szlovéniában is, de tétmérkőzésen a Dánia elleni volt az első alkalom, hogy pályára léphettem a felnőtt válogatottban. Izgatott voltam, de néhány labdamenet után úgy érzem, hogy sikerült felvennem a ritmust. Nehéz mérkőzés volt, de megmutattuk, hogy bárhonnan képesek vagyunk felállni, egy csapatként küzdve! Örülök, hogy egy győztes Eb-selejtezőn debütálhattam – nyilatkozta a fiatal feladó a szövetség közösségi oldalán. Véleménye szerint erős csapata van Belgiumnak, de szeretnénk velük egy jó mérkőzést játszani hazai pályán, az Érd Arénában, szombaton.

A 17 esztendős játékos hatalmasat lépett előre karrierjében idén nyáron, hiszen stabil tagja volt a júliusi görögországi U18-as Európa-bajnokságon nyolcadik helyen végző korosztályos nemzeti csapatnak, majd profi szerződést kapott az ötszörös magyar bajnok MBH-Békéscsaba gárdájától, mindemellett a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.

A válogatott keretében helyet kapott Kertész Petra, a csabaiak liberója is.

 

További programok »

FEL