77 millió forintból korszerűsítették a Gyulai Tankerületi Központ épületét

2019. augusztus 23. 14:34 | Szendi Rita

Átadták a megújult Gyulai Tankerületi Központ épületét péntek délelőtt. A fürdőváros egyik ikonikus létesítményének energetikai felújítását több, mint 77 millió forint európai uniós támogatásból hajtották végre.

Közel negyven dolgozó munkahelye újult meg a beruházás révén. Az intézmény munkatársai az épületben eddig csak néhány helyiséget használhattak, az átalakítást követően azonban már az egész létesítményt igénybe vehetik.

– Stabil pontot, biztos hátteret adott szeretett épületünk és az addig használt néhány iroda helyett immár az egész palotát birtokba vehettük. Szükségünk is volt rá pincétől egészen a padlásig – fogalmazott az ünnepségen a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, Teleki-Szávai Krisztina.

Az 1931-ben épült, art-deco stílusú épület régóta korszerűsítésre szorult – fogalmazott Gyula polgármestere. Görgényi Ernő hozzátette: a létesítmény felújítása előtt azokban az épületekben zajlottak munkálatok, ahol oktatás zajlik.

– Először azokat az épületeket akartuk felújítani, amelyekben oktató-nevelő munka folyik, ezért az elmúlt 1,5 évben jelentős beruházásokkal tettük szebbé és modernebbé a Dürer, a Baji és a Lila iskolát. Az Implom iskolának új tornaszobát létesítettünk, az Erkel Ferenc Gimnáziumnak pedig a kollégiumát korszerűsítettük – fejtette ki Görgényi Ernő, Gyula polgármestere.

A kívül és belül is felújított, akadálymentesített épület környezetbaráttá is vált, ami megkönnyíti az intézmény fenntartását is.

– Az épület gyönyörű, az építészeti stílusa úgyszintén, de annak adottságai a működtetés szempontjából meglehetősén komoly költségeket hordoz magában. Ez a létesítmény közel 100 évvel ezelőtt épült, így ez a fejlesztés nagyon jókor jött és jelentős megtakarítást fog a fenntartónak, Gyula város önkormányzatának jelenteni – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője, Dr. Kovács József.

Az ünnepi rendezvény végén a szalag átvágásával hivatalosan is átadták a felújított épületet.

További programok »

Gyula

FEL