7041 lépés az életért – Csabán idén még többen vettek részt a rákellenes sétán

2026. január 12. 16:25 | Such Tamás

Hatodik alkalommal hirdették meg vasárnap a Rákellenes Világsétát (World Cancer Walk), amelyhez a Magyar Rákellenes Liga a kezdetekkor csatlakozott. Az esemény vérkeringésébe tavaly a békéscsabai Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány is bekapcsolódott.

A kontinenseket átölelő program célja, hogy az emberek egyórás gyaloglással, illetve adománygyűjtéssel fejezhetik ki a rákbetegek iránti együttérzésüket. A Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány tagjai és szimpatizánsai vasárnap 15 órától indultak el a Csaba Center elől.

Sárközi Mária tavaly rózsaszín gyöngyökkel támogatta a rendezvényt, idén azonban ő is végigsétálta, a mintegy 7041 lépést számláló: az Andrássy út-Jókai utca-Szabadság tér-Bartók Béla út-Munkácsy utca és végül ismét az Andrássy utat érintő nagykört.

 

Fotók: Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány Facebook oldala

 

– Az eseményt tavaly szerveztük meg először, és ahhoz képest, hogy most sokkal hidegebb az idő, legalább kétszer annyian érkeztek – mondta Mészáros Zsuzsa főszervező. – Képletesen úgy fogalmazunk, hogy minden lépés egy üzenet: számít a törődés, az érintettek nincsenek egyedül, hiszen együtt erősebbek vagyunk.

Az alapítvány névadójáról készült honlapon többek között azt olvashatjuk, dr. Baly Hermina „Békés megye mentálhigiénés kultúrájának formálásában és gazdagításában is meghatározó szerepet vállalt. Emberszeretete, hivatás iránti kötelezettsége, áldozatvállalása teszik őt felejthetetlenné”.

 

Galéria

 

Az alapítvány éves szinten több rendezvényt is szervez; egyebek mellett az égiszük alatt fut a PSYCHART24 Művészeti Maraton is.

További programok »

Itthon

Itt nem volt tabutéma – Országjáró közéleti teadélután Békéscsabán

A Kereszténydemokrata Néppárt Békés Vármegyei Szervezete egy kötetlen, kellemes hangvételű beszélgetést szervezett kedden, a CsabaPark Bormúzeumában. Az Országjáró közéleti teadélután vendége Dr. Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára volt.
2026. február 3. 18:15
FEL