A történet úgy kezdődött, hogy a békéscsabai idős férfi szeretett volna felújíttatni egy rozsdás kerítést. Az egyik helyi hirdetési lapban talált is egy vállalkozót, aki kerítések és ereszcsatornák javítását hirdette. A telefonos érdeklődés során a férfi elmondta, hogy 10 ezer forint/méter áron dolgoznak, a megrendelő azonban kikötötte: egyelőre csak tájékozódik, a munkára majd a nyugdíj megérkezése után térnek vissza.
A válasz ellenére másnap reggel két férfi jelent meg a háznál szerszámokkal, és határozottan bejelentették, hogy jöttek festeni.
Bár az idősek elmondták, hogy még nem kérik a munkát, a férfiak erőszakosan beálltak a kocsival az udvarra, és azonnal nekiláttak leszerelni a kapukat. Az ijedt házigazda úgy érezte, tehetetlen az erőszakos fellépéssel szemben, így végül hagyta őket dolgozni.
A munkások néhány órával később a tiltakozás ellenére az ereszcsatornához is hozzányúltak, mondván, hogy azon is „meg kell húzni a szegecseket”.
„Agyon fogjuk önöket ütni, ha nem fizetnek”
Délutánra a hívatlan „szakemberek” közölték, hogy végeztek, és az 5 méternyi kerítés lefestéséért, valamint az eresz áttörléséért elképesztő összeget, 800 ezer forintot követeltek.
Amikor a megdöbbent idős pár közölte, hogy ez túlzás, nem ebben állapodtak meg és nincs is ennyi pénzük, a két férfi azonnal stílust váltott:
-
Hangosan szitkozódni és kiabálni kezdtek az idős emberekkel.
-
Azzal fenyegetőztek, hogy agyonütik őket, ha nem kapják meg a kért összeget.
A halálra rémült idős pár a fenyegetések hatására odaadta minden megtakarított pénzét, összesen 600 ezer forintot, amivel az elkövetők azonnal távoztak. A megrémült áldozatok annyira féltek, hogy csak másnap reggel mertek segítséget kérni a rendőrségtől.
Pilisen csaptak le a békéscsabai nyomozók
A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentést követően azonnal forró nyomon indultak el. A gyors és pontos adatgyűjtés eredményeként a rendőrök július 21-én reggel Pest vármegyében, Pilisen elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható 44 éves és 69 éves férfiakat.
A két gyanúsított ellen fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság / Police.hu