„50 millió forintot nyert; elcserélte 10 millióra, egy lóra és egy Mercedesre”

2020. november 19. 13:39 | Such Tamás

Nyakunkon a karácsony; egyre többen kaparunk.

„Azért népszerűek a kaparós sorsjegyek, mert azonnali élmény nyújtanak – mondja Balkus Imre, az egyik békéscsabai lottózó tulajdonosa. – Ráadásul karácsonykor, a nagyszülők a pénz mellé számtalanszor kaparóst adnak, aminek bizony jobban örülnek az unokák, mint bármi másnak. Mert mit vegyenek, egy vasalót?”

Elmeséli, jó két évvel ezelőtt, két fiatalember 25 millió forintot nyert az egyik 500 forintos kaparóssal. Általában minden reggel vettek egy doboz cigarettát, és egy sorsjegyet, amit mindig a kocsiban kapartak le… Majd a „nagy napon” értetlenül jöttek vissza: „Ez most 25 ezer, vagy mi?”, kérdezték. Én láttam, hogy az nem ezer, hanem millió, mondtam is nekik, de a biztonság kedvéért leellenőriztük, és annyit írt ki a gép, hogy „Nagynyeremény”. De azt csak a fővárosi központban lehet fölvenni.

 

Sorsjegy - Fotó: behir.hu/Such Tamás

West coast, east coast, kapard a koszt! – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Kérdésemre, hogy nem szédültek el?, elmondja, „Az biztos, hogy mély levegőt vettek. Majd az egyikőjük felhívta a feleségét, aki a hír hallatán elejtette a kezében lévő tányért. Aztán elmentek dolgozni, de ahogy később mesélték, aznap nem nagyon tudtak semmire sem koncentrálni.”

Megemlítem, számos példa van arra, hogy akiknek lottó ötösük volt, egy jó pár évig néhány nagyon fényesen éltek: menő kocsik, tágas szobák, szép asszonyok… Majd miután elfogyott a nyeremény, sokkal rosszabb körülmények közt laktak, mint a nyeremény előtt.

„23 éve vagyok a szakmában – folytatja –, és sajnos Magyarországon a pénznek nincs kultúrája. Nagyon vigyázni kell, hogy mire költünk, ilyenkor hirtelen mindenki a barátunk lesz. De az utóbbi időben már mintha óvatosabbak lennének az emberek.”

Példaként megemlíti, egy másik alkalommal, egy sűrűn presszóba járó férfi 9 milliót kapart le. Akkor a lottózós azt hitte, hogy a pénznek egykettőre annyi lesz, miközben a szerencsés ember 8 millióért vett egy házrészt.  És sok vödör pezsgőt.

„Ugyancsak néhány éve történt egy békési kisfaluban – fonja tovább a szót. – Hogy egy fickó 50 milliót nyert szintén kaparós sorsjegyen, de neki azonnal kellett a pénz. Így a falu szemfülesei a sorsjegyért adtak neki 10 millió forintot, egy lovat és egy Mercedest. A ló hamarosan megdöglött, a Mercedest összetörte, a maradék pénzt egy év alatt eltapsolta.”

 

További programok »

Itthon

FEL