50 éves a 635-ös suli, azaz a mai Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola

2021. február 7. 09:16 | Such Tamás

50 évvel ezelőtt, 1971. február 1-én vált ketté a 611. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet. A 611. (ma ez a Trefort) a Puskin térre bútorozott át, míg az újdonsült 635. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet (ma a Kós Károly) pedig maradt a Lenin (ma Baross) utcában. (2012. óta az épületben az Evangélikus Óvoda és Általános Iskola működik.)

„Az iskola 1971-ben abban az épületben kezdte meg az oktatást, melyben már 1901. óta folyt a tanonc-, illetve szakképzés” – meséli Nagy Sándor. A békéscsabai pedagógus 1973-ban került a 635-be, mint történelem-pedagógia szakos tanár. Egy évig könyvtáros, majd a következő évben igazgató-helyettesként, végül igazgatóként tevékenykedett az intézményben.

Hozzáfűzi, az 1971-es szétválás előtt már igencsak szűk volt a Lenin utcai intézmény a kétezer (!) tanulónak. Miután a 611. a Puskin térre költözött, a képzés is „osztódott”.

 

A 635. egyik ballagó osztálya – Fotó: családi archívum

A 635. egyik ballagó osztálya. Ülősor, jobbról a negyedik Nagy Sándor – Fotó: családi archívum

 

„A 635-ös iskola képzési profilját építő-, fa- és vegyes szolgáltatóipari szakmák oktatásában határozták meg – folytatja. – A 611-esbe a vas-, fém- és villamosipari szakmák kerültek.”

Megemlíti, Békés megyében az ipari szakmunkásképzők számozása 600-assal kezdődtek. A 611-es és 635-ös Békéscsabán, a 612-es Orosházán, a 613-as Gyulán, a 614-es Mezőhegyesen és a 636-os Békésen működött (666-os nem volt.)

A szerző (S. T.), az iskolában magyar, történelmet, fodrászelméletet tanító apja révén számos nagyszerű kollégát ismerhetett meg. Többek között „világbajnok” testnevelők fújták a sípot: Hajdú László (Zsilinzski Tünde, 1982-es ifjúsági Európa-bajnok tornász edzője) és Petrovszki „Petya” Pál (Böczögő Dorina, majd Zsilinszki Tündével Szujó Hanna és Dorka trénerei voltak).

 

Schwertner Béla és Petrovszi Pál – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Schwertner Béla és Petrovszi Pál – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

„Gyűrű, korlát, gerenda,
Hajdú Laci tanítja.”

(Énekelték a ballagók, amikor az utcán szerenádoztak.)

 

Nagy Sándor elmondása szerint az, aki tanulni akart, oda is tette magát. A megyei matematika, magyar, történelem, fizika versenyekről többnyire a 635-ösök kerültek a területire vagy az országosra. A „Szép Magyar Beszéd” és az „Édes Anyanyelvünk” versenyek országos döntőjén is az iskola tanulói képviselték a Békés megyei szakmunkástanulókat.

A közismereti tárgyak mellett az asztalosok, festők, ácsok, kőművesek, fodrászok, kozmetikusok mindig a legjobbak között szerepeltek az országos megmérettetésen. Aki az első tízben benne volt, mentesült a szakmunkásvizsga letétele alól.

 

A Kós szépségei, a háttérben Szánduné Ujszigeti Gabriella – Fotó: behir.hu/Such Tamás

A Kós szépségei, a háttérben Szánduné Ujszigeti Gabriella – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

A teljesség igénye nélkül álljon itt egy remek tanári névsor. A tantestületben volt egy másik Nagy Sándor is, aki matematikát tanított és a tudása alapján akár professzor is lehetett volna, de mégis nagyon vajszívű volt a diákokkal.

Azonfelül az iskolában volt egy másik Hajdú László is, aki izmosabb volt, mint a névrokona, ezért „Izmos” Hajdúnak hívták. „Izmos” Hajdú magyart tanított, és a szavalóversenyekre készítette fel a gyerekeket. Majd a ’80-as években Gyomaendrődre költözött, az ő színjátszókörében kezdte a pályát Balázs Andrea, aki egyidőben Kasszás Erzsiként szerepelt az egyik tévéreklámban.

Szigorúan következetesek voltak a Hancsák testvérek: Károly és József. Többek között Karcsi bácsit a „Legtanárúrnak” is becézték, mert például neki volt a leggyorsabb és legkevesebbet fogyasztó autója a tantestületben. A másik matematika-fizika szakos, az örök optimista Czapp Tanár Úr volt. Illetve nem szabad elszaladni Vollmuth Frigyes rajztanár mellett sem, akinek számtalan tárlata volt Csabán, illetve az országban.

Továbbá nagyon erős volt a magyartanár-vonal is. „Izmos” Hajdú Lászlóról már beszéltem, de ott volt még Petri Miklós és Such Sándor, akik a tanítás mellett többek között mindketten az NB I-es focimeccsek speakerei voltak. (Petri Miki még ma is, sőt a kézilabda meccseken is az ő hangját hallhatjuk.)

 

635-ös tanárok – Fotó: családi archívum

Egy fotó a legendás mezőhegyesi építőtáborokból. Állnak: Hajdú László, Petri Miklós; ülnek: Hancsák József, Such Sándor és Hancsák Károly – Fotó: családi archívum

 

Legendásak voltak a mezőhegyesi építőtáborok, ahova a diákok több hétre elmentek kukoricát címerezni. A hetvenes években, egy éjjel a környék tettrekész, becsvágyó srácai kissé vidáman úgy döntöttek, meglátogatják a 635-ös leányokat. A hangzavarra Hancsák és Such tanár urak kijöttek, és nagy husángokkal elkergették a hívatlan kandúrokat.

A szakmai elméletet és gyakorlatot számos, az iskolában végzett oktató tanítja. Schwertner Béla asztalosként, Pocsai László ács-állványozóként, Illés-Kabai Andrea és Palkóné Zámbó Edit fodrászként, Kiszel Szabolcs kőművesként végzett a 635-ben, majd szereztek felsőfokú végzettséget.

***

1996-tól az iskola új neve Kós Károly Szakképző és Általános Iskola lett. Azt követően számtalan névváltoztatás áldozatává vált a jó, öreg ex-635-ös. A névváltozások a képzésekben is tükröződnek. Számos új szakmát oktatnak ma már technikumi és szakmunkás szinten is. (Bővebben: ITT!)

 

Galéria

 

2012. július 16-tól, az iskola a Baross út 1-3. alól, a Kazinczy u. 8. alá került, a 10. sz. általános iskola épületébe.

További programok »

FEL