42 milliárddal támogatják a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását

2018. október 1. 16:21 | behir.hu

Jövőre 42 milliárd forinttal támogatja a kormány a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégeket - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Fülöp Attila a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. XIV. kerületi telephelyén tartott sajtótájékoztatón közölte, a támogatásra október 30-ig lehet pályázni elektronikus úton. A felhívás részletei a kormany.hu oldalon találhatók.

Az ideihez képest emelkedik a támogatás, 2018-ban 39,5 milliárd forintra lehetett pályázni - jelezte az államtitkár. Elmondta azt is, hogy országszerte több mint 350 akkreditált cég mintegy 30 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat, és ezt a számot tovább szeretnék növelni.

Az elmúlt évek gazdasági növekedésének köszönhetően ma már munkaerőhiány is előfordul, ezért fontos megtalálni azokat, akiket be lehet vonni a foglalkoztatásba - hangsúlyozta az államtitkár, hozzáfűzve: ilyen "tartalékot" jelenthetnek a megváltozott munkaképességűek is. Kiemelte, a kormány mindig olyan programokat támogat, amelyek a fogyatékossággal élők önálló életvitelét segítik, hogy a lehető legteljesebb és leghasznosabb tagjai lehessenek a társadalomnak, s értékteremtő és hasznos munkát végezhessenek.

Csizi Péter, a Főkefe, az Erfo és a Kézmű Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cégeknél mintegy kilencezer embert foglalkoztatnak, munkavállalóik több mint 85 százaléka pedig megváltozott munkaképességű. A vállalatoknak 20 ezer hazai és külföldi partnerük van, piacvezetők a nyomdaipar, az irodatechnika és a háztartási áruk területén - közölte.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL