40 fölött is édes a vízi élet – a legnagyobb csirkefogók is befejezték az évadot

2023. június 14. 17:22 | behir.hu

Az elmúlt esztendőben 28, a 2022–23-as évben 24 csapat nevezett az OB II-es felnőtt bajnokságba. Bár a létszám csappant, az együttesek jóval erősebbek lettek, a színvonal pedig ezáltal alaposan megemelkedett. Ebben az erősödő mezőnyben zárta az évet a 18. helyen csapatunk – írja a csabapolo.hu.

Amióta az OB I B-től visszalépett felnőtt együttesünk, klubunk rendre már csak a harmadik vonalba nevez csapatot. Tény, korábban is működött OB II-es csabai egylet is – teljesen amatőr alapon, akik alapvetően egy baráti társaságból verbuválódtak hétvégente meccselni, s akik egykoron kiharcolták a másodosztályú tagságot. Így ma már semmilyen szinten nincsenek „légiósok”, csak a nagy öregek és a nagyon fiatalok alkotják a gárdát. Nem véletlen, hogy nincs is különösebb elvárás velük szemben.

Korábban megírtuk, így most nem szükséges taglalni, miért is szűnt meg az OB I-be majdnem feljutó egykori csapat. Fiataljaink a továbbtanulás miatt nevesebb felsőoktatási intézményekbe jelentkeztek, elhagyva a várost.

 

Csabai Csirkefogók: Korcsok Péter és Mucsi Zsolt

Korcsok Péter (kapus) és Mucsi Zsolt (védő) – Forrás: csabapolo.hu

 

Ám akkoriban az is megfogalmazódott: a 18 év után az egyetemi tanulmányaik miatt kiáramló ügyes gyerekeket egyik pillanatról a másikra nem lehet pótolni, de hosszú távon nem mond le a klub arról, hogy egyszer visszacsábítsa a tanulmányaikat befejező vízilabdázóinkat, akik a különböző egyetemi városokban azért folytatták sportolói pályafutásukat. Nos, ez a mai napig nem járt különösebb sikerrel. Így egyelőre maradtak a nagy öregek, és a serdülő, ifjúsági játékosokból álló amatőr társaság.

Akik az idei bajnokságban a 18. helyen zártak, hárommal hátrébb, mint egy esztendővel korábban. Ám mint bevezetőnkben írtuk, ez az osztály is erősen átalakul, erősödik, egyre nehezebb helyt állni az OB II-ben is. Ám, ami nem változott: – Továbbra is a részvétel, a vízilabda palettán való jelenlétünk a legfontosabb – hangsúlyozta a csapat játékos edzője, Ajtai Miklós. – A ma negyven-ötvenéves pólósokat a sportág szeretete tartja az uszodában, az elvárás nem magas, bár szeretnénk minél több mérkőzést megnyerni, és ezáltal minél előrébb végezni a tabellán. A másik célunk, ami még fontosabb: az ifjúsági és serdülő játékosaink itt belekóstolhatnak abba, mit hozhat számukra a jövő, ha kiöregszenek korcsoportjukból, és megismerkedhetnek a felnőtt csapatok életével.

Nos tény, számtalan 15-18 éves fiatal kapott játéklehetőséget az év során a felnőttek között. Az ifjúságiak már a korábbi években is bemutatkozhattak, a serdülők közül viszont idén újonc volt Budai Tamás, Freiberger István, Hajdu Andor, Sajtos Bence, a kapusok közül pedig Beregszászi Kornél és Korcsok Péter.

– Nagy szó, hogy ebben az évben már három kapusunk is volt, a már említett serdülők mellett a még ugyancsak fiatal Vozár Miklós állt a csapat rendelkezésére – így a játékos edző. – A hangulat a mérkőzéseken és a hétköznapokon is remek, nincs senki vállán teher, tényleg örömjátékot nyújthatunk. Ahogy mind mélyebben megismerjük egymást, egyre jobban összeszokik a gárda, egyre jobb teljesítményt nyújt a csapat, erősebbek vagyunk, mint a korábbi években, még ha ez a helyezési számunkon nem is mutatkozik meg. De, mint említettük, ez az osztály is nagyot erősödött, egyre nehezebb sok sikert, győzelmet kiharcolni. Viszont azon is felmérhettük, hogy jó a csapatunk: egyre inkább tartanak az ellenfelek tőlünk. Innen megközelítve nagyon is tisztességes eredményt értünk el, pedig számtalan olyan nagy öreg is rendre játszik a bajnokságban, mint az 53 éves Gyebnár György, az erősen az ötvenhez közeledő Csendes Csaba, Dávid Levente, Lukácsi Sándor, Miklós Attila, Puha Zoltán.

Az, hogy mit hozhat a jövő, erről így gondolkodik a 42 esztendős Ajtai Miklós: – Minden bizonnyal az eddigiekhez hasonló feltételekkel indulunk a következő bajnokságban is. Hamarosan lesz egy csapatgyűlés, ahol kiderül, kik is vállalják az új szezont. Én úgy gondolom, a sportszeretet miatt mindenki bevállalja a 2023–2024. évi bajnokságot is. Vagyis a mag biztos, hogy marad, és mellettük akár újabb újonc fiatalokat is bevethetünk, biztosítva nekik a további fejlődési lehetőséget.

Forrás: csabapolo.hu

További programok »

FEL