Ugyanis ennyi hallgatás után most, ami a "csövön kifér eksön" következik, azaz, ha manapság egy ágról szakadt muzsikus egy talpalatnyi deszkához jut, tuti, hogy három percbe sűríti az elmúlt bő három hónap alatt felhalmozott időszak lappangó impresszióit. Persze azért a profik (sic!) így is következetesek. Értsd: nem kapkodnak, szépen kibontják a témákat.
Milyen klassz lett volna úgy kezdeni a beszámolót, hogy egy barátságos, kispályás focimeccsel kezdődött meseházi zöldön a csütörtök esti Pastell Contemporro (kb.: Kortárs Pasztell) grosszó – mégpedig a zenekar és a kultúr magja között. (A Meseháztól Pálinkás Tomi Jolly Joker lett volna a kapus, aki szerint egy jó kis Milan-Volán derbi nagyságát azért simán hozták volna.) Az ötletet mondjuk át lehetett volna konvertálni az augusztus 22-ei, 30 éves a Blues kocsma! főtéri projektre is, és akkor indokolt lehetne az 500 fő fölötti tömeggel a rendezvény megtartása is.
Ennyi volt a mese, mese, mátka, és szóljon hát a jazz.
A Borkó Attila (szaxofon), Eged Márton (basszusgitár), Sly Juhász (dobok) és Weisz János (zongora) alkotta a quartet a bemelegítés helyett, egy nagyon elegáns sound checket tolt a muri előtt.
S mivel a média többnyire a Borkó-Weisz alapítópárossal beszélgetett, így én a magányosan álló Eged Marci bőgőst kérdeztem.
– Neked ki volt a mestered, Mark King?
– Neeem… a közvetlen magyar tanáraim: Csejtei Tamás, Lattmann Béla és Studniczky László voltak.
– Napi hány órát kell gyakorolnod ahhoz, hogy így szóljon a gép?
– Ez változó. De azért amennyit csak lehet, mindennap gyakorlok.
– A karantén relatíve jót tett?
– Nekem azért, mert volt időm gyakorolni.
– Konkrétan melyik technikáidat kellett csiszolni?
– Ez azért komplexebb, mert nemcsak a technikai, hanem a zeneelméleti, valamint a zeneszerzési részt is finomítottam.
Majdan a fülig érő szájú, nagyon boldog Veres Kriszta, az intézmény vezetője elmesélte, a dolog pikantériája, hogy ez a csütörtöki koncertet már év elején belevésték a meseházi kalendáriumba, és „lőn, itt vagyunk”.
Azt követően Weisz János felkonfjában elmondta, műsoruk nagyrészét a saját szerzemények, illetve egy-két sztenderd alkotja.
Végig 36 fokos jazzlázban égtünk, és bizony, az utóbbi időben megtépázott-ingerszegény lelkünket egy bő óráig ápolta ez a hamisíthatatlan eklektikus műfaj.
Galéria
(Hazafele kivettem a rádiót a kocsiból, hogy még véletlenül se borzolja össze semmiféle elektronikus hatás az élményeimet.)
