300 vidéki szórakozóhely és alkalmi vendéglátó üzlet kaphat milliós támogatást

2024. augusztus 6. 13:10 | behir.hu

Összesen közel 300 millió forint értékű támogatást hívhat le mintegy 200 vidéki alkalmi vendéglátó üzlet és további 100 vidéki zenés-táncos szórakozóhely. A vissza nem térítendő támogatás immár a harmadik eleme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek számára indított, 13 milliárd forint értékű támogatási programnak.

Az érintett vidéki alkalmi vendéglátó üzletek és zenés-táncos szórakozóhelyek augusztus 5-től szeptember 5-ig pályázhatnak. Az üzletenként igényelhető egymillió forintos forrást – a korábbi szakaszoknak megfelelően − korszerű konyhatechnológiai eszközök beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére igényelhetik, valamint felhasználhatják nagyobb beruházásokhoz is.

A támogatás immár a harmadik eleme a Magyarország Kormánya által kiírt Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című programjának, amelynek célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő versenyhátrányt − írja közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség. 

A turizmus ágazat digitalizációjának további erősítése érdekében a jelentkezést minimális adminisztráció mellett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszeréből indíthatják a pályázók, amelyben ügyfélszolgálat is segíti őket.

A programmal kapcsolatban további információk és a részletes pályázati kiírás elérhető a kisfaludyprogram.hu online oldalon. Az Ügyfélszolgálatot pedig a +36 1 550-1855-ös telefonszámon hívhatják az érdeklődők, illetve e-mailben is elérhetik, a turisztika@1818.hu e-mail-címen keresztül. 

A támogatási program további őszi ütemeiben a kávézók, a büfék, az italüzletek és a bárok adhatják majd be igényeiket.

Forrás: turizmus.com

További programok »

Itthon

Figyelmetlen volt az autós, maradandó fogyatékosságot okozott a bicikisnek

Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 46 éves büntetlen előéletű hunyai férfival szemben, aki azzal okozott súlyos következményekkel járó közlekedési balesetet, hogy parkoláskor figyelmetlenül nyitotta ki autójának ajtaját.
09:20
FEL