2018 a családok éve lesz – tovább emelkedtek a bérek Magyarországon

2018. január 5. 13:04 | Papp Ádám Sándor

Ismét béremeléssel kezdődött az újév. Az elmúlt hét évben a garantált bérminimum megduplázódott, míg a minimálbér 88 százalékkal nőtt – fogalmazott a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. A béremelések mellett 2018-ban a családokra is kiemelt figyelmet fordít a kormány.

Ismét emelkedik az állami dolgozók bére és további támogatásokban is részesülnek az újévben. Januártól az Országos Mentőszolgálat munkatársai például tíz százalékkal magasabb fizetést vihetnek haza. A legnagyobb összegű támogatást 2018-ban is olyan állami társaságok kapják, amelyek nagy munkavállalói létszámmal rendelkeznek és az emberek mindennapi életében fontos szolgáltatásokat végeznek. Ilyen többek között a Magyar Államvasutak Zrt., amely több, mint 14 milliárd forintos támogatást kap és a Magyar Posta, amely 11 milliárd forint plusz pénzhez jut idén. Ezeknél a vállalatoknál átlagosan 12 százalékkal emelkedik a dolgozók bére.

 

 

Január elsejétől a garantált bérminimum és a minimálbér is tovább emelkedett – tájékoztatott a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. Cseresnyés Péter arra emlékeztetett, hogy a 2010 és 2018 közötti időszakban a minimálbér 88 százalékkal, 73 500 forintról 138 ezer forintra, míg a garantált bérminimum pedig több mint 100 százalékkal, 89 500 forintról 180 500 forintra emelkedett.

- A minimálbér és a garantált bérminimum emelése mellett egy meghatározott adó, bérre rakódó adócsökkentés is bekövetkezett. Ez azt jelenti, hogy 2017 január elsejétől a garantált bérminimum 25 százalékkal emelkedett, a minimálbér 15 százalékkal emelkedett és 5 százalékponttal csökkent a bérre rakódó adóteher - fogalmazott Cseresnyés Péter.

A családokra is kiemelt figyelmet fordít a kormány idén – hangsúlyozta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin kiemelte: 2018-ban a családokat segítő intézkedések lesznek a középpontban.

- 2018 a családok éve lesz, amelyben még jelentősebben tudjuk segíteni a gyermekvállalás előtt állókat, a gyermeket nevelőket és a gyermekeket - hangsúlyozta Novák Katalin.

Az államtitkár hozzátette: a 2018-as év újdonsága, hogy egyről két évre, a duplájára emelik a diplomás gyed időtartamát, így akár 1,5 millió forintnyi többlettámogatást is kaphatnak azok, akik az egyetem alatt vagy annak elvégzése után egy éven belül vállalnak gyermeket. Novák Katalin azt is elmondta, hogy a kétgyermekesek havi adókedvezménye harmincezerről harmincötezer forintra nő, de tovább emelkedik a gyed összege és folytatódik az otthonteremtési program is.

 

 

 

További programok »

Itthon

Olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Belvárban

"Idén is lesz olimpia - hangolódás a 2024. évi ötkarikás játékokra" címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban kedden. A megnyitó díszvendégei Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Bökfi János olimpiai 4. helyezett súlyemelő voltak, akik több relikviát is adományoztak a kiállítás anyagába.
18:50
FEL