Régi járművek dudálástól voltak hangosak csütörtök délelőtt Szarvas utcái. Az egykori traktoros majálisokat idéző felvonulással indult ugyanis a veterán jármű és gép találkozó. Sokan voltak, akik családi programként évek óta kilátogatnak erre az eseményre
– Főleg a kisfiam szereti a traktorokat, ezért akartuk megnézni a traktorhúzó versenyt, illetve az összes veterán autó-, jármű- és motorkiállítást, valamint mindent, ami a majálishoz tartozik – mondta el a kondorosi Győri Zsolt.
Közel 140, 25 évesnél régebbi, főként mezőgazdasági gépet mutattak meg a nagyközönségnek, amelyek később a sportpályán, úgynevezett húzóversenyen is megmérethették magukat. Hölgyek is részt vettek az erőpróbán, az egyikük 82-es évjáratú traktorjával versenyzett, amelyet néhány napja üzemeltek be úrja 20 éves pihenő után.

Az esemény főszervezője elmondta, hogy az első rendezvényen nem szerettek volna semmilyen veterán jármű tulajdonost kizárni, így bár a szarvasi baráti kör javarészt traktorosokból áll, mára már az ország egész területéről érkeznek nemcsak a mezőgazdasági gépek, hanem az idős autók és motorok szerelmesei a majálisra.
– 10 órától indult a felvonulás, ahol közel 140 jármű tulajdonosa vett részt – tájékoztatott főszervezőként, Csernus Mihály, a Szarvasi Veteránjármű Baráti Kör tagja.
A kétnapos esemény résztvevői nem csupán a közel járműveket vizsgálhatták meg, de lehetőségük volt Szarvas nevezetességeit és élővilágát is megismerni.
