A Kossuth-díjas magyar író 1897. szeptember 20-án született, ma 120 éve. A békéscsabai Jókai Színház Ősvigasztalás című előadással tiszteleg születésének évfordulóján.
Az erdélyi magyar irodalom és színház erőssége mindig is a szó és az összetartozás erejébe vetett hit volt, a hagyomány és az érték tisztelete, a meggyőződés, hogy a művekkel üzenni és vigasztalni lehet, sőt, kell. Tamási Áron, a székelység egyik legnagyobb és leghűségesebb írója imádott népétől és szülőföldjétől távol, amerikai emigrációjában vetette papírra „komor és darabos vázlatát” 1924-ben. Az első világháború borzalmai után a reményt, a túlélés esélyét hirdette „a székelység emberi követeként”, „Hunnia fiaként”, „hűséges szolgájaként bomlott századának”. A színháznak nem kisebb feladatot szánt, mint a nemzetnevelést, és a túléléshez konkrét útmutatót is adott: a múlt értékeihez, legnemesebb hagyományainkhoz kell kötődni, az ősi gyökerekhez, kultúrához visszanyúlni, különben elvész, kihal a nemzet. A világban uralkodó zűrzavar, káosz ellen csakis az ember és a természet harmóniája, az erkölcsi rend lehet célravezető. Ezt sugallja az Ősvigasztalás című színműve is.
Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kívánságára szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben; sírkövén ez a felirat olvasható:
„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”
