Wild Komlós: baráti vadnyugati versengés – galériával

2024. július 19. 16:23 | Bere Mátyás

A négynapos XX. Wild Komlós vadnyugati lövészverseny második napján jártunk pénteken Tótkomlóson, ahol az amerikai vadnyugat szagát, avagy a lőpor füstjét is megérezhettük. A verseny résztvevői hatalmas rajongói a westernfilmeknek, valamint a szerelt lőszeres, valamint az elől töltős, feketelőporos fegyvereknek, és jól is bánnak velük.

Lőkös István ötlet- és házigazda elmondta, hogy a versenyszellem mellett a szórakozás, a lövés és a találat öröme tartja össze a csapatot, amelynek tagai közül sokan még Szlovákiában kezdték a sportot, ugyanis hazánkban csak a kétezres évekre vált legálissá az efajta lövészet.

 

 

A Wild Komlós az amerikai versenyekhez hasonló stílusban szerveződik, de ott ennek hatalmas hagyománya van. Ennek ellenére Tótkomlósra jólöltözött, a vadnyugatért őszintén rajongó emberek gyűltek, akik a fegyvert és a biztonságot tisztelve, jól szórakozva töltik most napjaikat.

– Az a program verseny jellegű, de inkább találkozó, ahol a résztvevők szórakozása a legfontosabb – ezt már Harangozó Antal főszervező mondta, aki kifejtette, hogy az 1945 előtti fegyverek replikáival történik a versengés különböző kategóriákban, ahol az egylövetű huzagolatlan sima pisztolytól a Colt revolverig mindenféle fegyver elsül.

 

Galéria

További programok »

Sport

Kézilabda: Nyert és újra fellépett a tabella harmadik helyére a Csaba

A Komárom VSE együttesét fogadta hazai pályán a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I/B 20. fordulójában szombaton. Marosán György csapata az első félidőben ugyan még csak egy góllal vezetett, a végén azonban hétgólos győzelmet aratott 29-22 arányban. Ezzel a lilák visszavágtak riválisuknak az ősszel elszenvedett vereségért, és visszafoglalták a dobogó legalsó fokát.
2026. március 15. 05:43
FEL