Vízilabda: Véghajrára fordulnak a Csirkefogók

2017. február 23. 20:16 | behir.hu

Bár ezen a hét végén még februárt írunk, ám máris megkezdődik a tavaszi szezon a vízilabda OB I B mindkét csoportjában. Mint ismert, az A csoport listavezetőjeként várják a Csabai Csirkefogók a rajtot, az alapszakaszból hat forduló van még hátra, majd következik a rájátszás, ahol újabb nyolc meccs vár a viharsarki együttesre.

Természetesen ez utóbbi akkor igaz, ha a felsőházban folytatja a küzdelmet a gárda, amire azért valljuk meg, nagyon nagy az esély, s ami el is elvárható a listavezetőtől.

- Ha elbuknánk az összes hátralévő alapszakaszbeli mérkőzést, akkor is nagy valószínűséggel a felsőházban folytatnánk. De ilyenre még gondolnunk sem szabad. Még akkor sem, ha a hátralévő összecsapások éppen a legnagyobb riválisokkal zajlanak majd. A hét végén például rögtön az Újpesttel kezdjük, de a hat találkozóban benne van még a Cegléd, az Ybl a BVSC és az Eger elleni is. Azért is fontosak ezek a mérkőzések számunkra, mert a csoportbeli ellenfeleink elleni eredményeket visszük magunkkal, a rájátszásban már csak a másik csoport első négy helyezettjével mérjük össze tudásunkat - fogalmazott elöljáróban Kádár József vezetőedző.

A csabai csapat január eleje óta készül a tavaszi sorozatra, és még a hónap közepe óta menetrendszerűen játssza felkészülési meccseit. Összesen nyolc próbameccsen lesznek túl a bajnoki rajtot megelőzően, zömében a hódmezővásárhelyi és a szentesi gárdákkal teszteltek, de vízbe ugrottak egy, a Gyarmati Dezső Sportuszodában megrendezett nemzetközi tornán, továbbá játszottak felkészülési derbit a román CSSV Cluj Napoca együttesével is.

- Változó erősségű csapatokkal mértük össze tudásunkat a felkészülési mérkőzéseken. Jó néhány tapasztalatot leszűrhettünk ezekből, ami pedig szembetűnő volt: magabiztosabbá és tudatosabbá vált a csapat ezek során. A bekapott gólnál nem volt pánik, tudták, mi a teendő a továbbiakban. S ami a legfontosabb, kimondottan pozitív minden játékos hozzáállása. Ismert, hogy megfelelő arányban található együttesünkben rutinos és fiatal vízilabdázó. Külön öröm számomra, hogy elfogadják és tisztelik egymást. Sőt, az idősebbek nagyon sokat segítenek nekem is azzal, hogy tanítják ők is a fiatalokat - folytatta a vezetőedző.

Az ismert már, hogy a télen alig változott a játékosállomány összetétele, egyedül Bodor Csanád távozott, aki téltől a civil és sportéletét Svájcban folytatja. Helyére Szegedről érkezett a 29 esztendős Major Levente, aki korábban megfordult az OB I-ben is. Előnye, hogy több poszton bevethető, így átlövőként, szélsőként, de ha kell álló bekként erősítheti a Csabai Csirkefogók VK törekvéseit.

- Mint korábban is mondtam, az első helyről nem illene elbukni a felsőházi rájátszás lehetőségét. Tételezzük föl, hogy valóban ott folytathatjuk áprilistól. S akkor mit hozhat a jövő? Nehéz megmondani. Ugyanis nagyon kiegyensúlyozott mindkét, tíztagú OB I B-s mezőny. Eleve nagy talány még az is, hogy a mi csoportunkból kikkel jutunk tovább a felsőházba, ugyanis hat csapatnak van még reális esélye a négy közé kerülni. A másik csoportban is nyílt még a küzdelem, onnan is leginkább az első hatból kerülhet ki a négy továbbjutó. S itt mindjárt hozzá is kell tennem: a másik csoport is ugyanolyan erős mezőnyű, mint a miénk. Így aztán akár azt is kijelenthetem: tizenkét csapat közül bármelyik lehet még idei bajnok – zárta nyilatkozatát a klub honlapján a csabaiak mestere

A békéscsabai csapat így folytatja az alapszakaszt:
Február 25: Újpesti VSE—Csabai Csirkefogók VK
Március 4: Csabai Csirkefogók VK—BVSC-Zugló
Március 11: Ybl Waterpolo Club—Csabai Csirkefogók VK
Március 18: Csabai Csirkefogók VK—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger
Március 25: Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK
Április 1: MAFC 110—Csabai Csirkefogók VK

Az alapszakasz Keleti csoportjának állása a 12. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 28, 2. Ybl Waterpolo Club 26, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 23, 4. Ceglédi VSE 23, 5. Újpesti VSE 19, 6. BVSC-Zugló 19, 7. MAFC 110, Budapest 12, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 9. Szolnoki VSC 6, 10.
 

Forrás: Csabai Csirkefogók VK

FEL