Vízi tanösvény nyílt Szarvason, a Körösvölgyi Állatparkban

2018. július 28. 10:33 | behir.hu

Egyedülálló vízi tanösvény nyílt Szarvason, a Körösvölgyi Állatparkban. A Jégmadár nevet viselő látványosság egyediségét többek között az adja, hogy az állomásokat kizárólag vízi járművekkel lehet megközelíteni.

A tanösvény a Szarvas-Békésszentandrási Holt-Köröst és annak élővilágát mutatja be nyolc állomáson keresztül. A központban 2 és 4 fős kenukat, illetve csónakokat lehet kölcsönözni, de saját felszereléssel is vízre szállhatnak a látogatók. A létesítményben egyszerre 40 főnek tudnak lehetőséget biztosítani az evezésre.

Tóth Tamás, a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őre kiemelte, fontos, hogy némi vízi jártasságot szerezzenek a gyerekek és megtanuljanak evezni. Első alkalommal sokan még tartanak ettől, de aztán megszeretik és vissza-visszajárnak, és akkor már jobban meg lehet mutatni a tájat, annak növény- és állatvilágával.

 

 

A vízre szállók útja az Anna-liget mellett futó állomásokon keresztül vezet, melyeket a holtág jellemző állatfajairól neveztek el. Az itt található bóják egy-egy állat vagy növény szobrát jelenítik meg.

- Ez egy nyolc állomásból álló vízi tanösvény, amely a holtág történetét, természeti látnivalóit, az ezzel kapcsolatos információkat, az itt élő élővilágot az élőhelyeket mutatja be. Emellett azt is, hogy melyek azok a tényezők, amelyek ma veszélyeztetik a holtág élővilágát, és mit tehetünk mi azért, hogy megóvjuk a víztér által képviselt értékeket a jövő generációk számára - fogalmazott Körömi Krisztina, a Körösvölgyi Látogatóközpont vezetője.

Hozzátette: egy kis plusszal szerették volna ellátni azokat a látogatókat, akik nem vesznek igénybe túravezetést vagy szakvezetést. A tanösvény által megismerhetik a vízteret, és nem csak látják a természeti látnivalókat, hanem magyarázatot is kapnak mellé.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL