Virágos Magyarország: Orosháza is az elismertek között van

2019. szeptember 11. 06:38 | behir

Idén először már nem csak egy országos díjátadón értékelték a Virágos Magyarország versenyben részt vevő településeket, hanem első körben területi szinten mérkőzhettek meg a városok és falvak.

Szeptember 6-án Baján hirdették ki a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéket magában foglaló régió nyerteseit: a három megyéből pályázó városok között Szentes, a falvak között Érsekcsanád lett az első helyezett, továbbjutva ezzel az októberi országos döntőre, míg Orosháza város a Díszkertészek díját kapta meg a korszerű fajtahasználatért, az igényes, szakszerű parkfenntartásért. A Magyar Díszkertészek Szövetsége elismerését és a díjjal járó 100 ezer forint értékű, dísznövények vásárlására jogosító pénzjutalmat Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere vette át a bajai díjátadó rendezvényen. Emellett dr. Guttler Zoltán, a rendezvényt szervező Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója oklevéllel fejezte ki elismerését Orosháza főterének igényes, szakszerű fenntartásáért, valamint Gyopárosfürdő rendezettségéért.

A Virágos Magyarország kezdeményezés arra ösztönzi a városokat és községeket, hogy aktívan tegyenek a vonzó településkép kialakításáért. Ehhez a parkok és virágos területek kialakítása mellett számos dolog hozzájárul, így például a településen élők összefogásának ösztönzése, a környezettudatos gondolkodás erősítése, valamint a természeti és az épített örökség megőrzése és gyarapítása. Az országos kezdeményezéshez hasonlóan Orosháza is meghirdette versenyét, keresve többek között a legvirágosabb erkélyt, intézményt, előkertet. Az eredmény kihirdetésére szeptember 13-án, pénteken délután kerül sor Orosháza főterén.

További programok »

Itthon

Zöldhulladék-gyűjtő edényeket kapnak a békéscsabaiak

A DAREH Önkormányzati Társulás döntése értelmében a békéscsabai lakosok 7500 darab 240 literes, ingyenes zöldhulladék-gyűjtő, valamint 2000 darab 300 literes ingyenes komposztáló edényt kaphatnak a zsákban beérkező zöld hulladék mennyiségének csökkentése érdekében.
12:15
FEL