"Villanyozásnak" hívták a csalók azt a módszert, amellyel 29 időst fosztottak ki

2020. december 22. 08:59 | behir.hu

A Szarvasi Járási Ügyészség több rendbeli minősített kifosztás, lopás és annak kísérlete miatt emelt vádat 7 büntetett előéletű Borsod megyei férfi ellen, akik magukat különböző közműszolgáltatók képviselőjének kiadva 29 idős embert károsítottak meg (vagy akartak megkárosítani) országszerte.

A 24 és 51 év közötti férfiak egymás között csak „villanyozásnak”, illetve „öregezésnek” nevezték tetteiket, amelyeket 2018. április 23-a és 2020. február 21-e között az ország különböző településein, így Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Pest, Békés, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Nógrád és Hajdú-Bihar megyékben követtek el – írja közleményében a Békés Megyei Főügyészség. A terheltek azért, hogy megnehezítéssék a hatóság dolgát, a lakóhelyüktől távoleső településekre utaztak, mégpedig hozzájuk nem köthető, illetve nehezen leellenőrizhető személygépkocsikkal. Kifejezetten idős, egyedül élő sértetteket szemeltek ki, akik a sérelmükre elkövetett bűncselekmények felismerésére és elhárítására idős koruk és egészségi állapotuk folytán korlátozottan voltak képesek. A legfiatalabb sértett 76 éves, míg a legidősebb 91 éves volt. Már indulás előtt leegyeztették, hogy kinek mi lesz a feladata, ki lesz a sofőr, ki lesz a figyelő és ki megy be a sértetthez. A bandatagok közül 2-4 személy követte el az egyes bűncselekményeket.

A terheltek a legtöbb esetben villanyóra leolvasás címén jutottak be az ingatlanokba és jellemzően 11 ezer forintos túlfizetésre hivatkozva bírták rá a sértetteket arra, hogy az általuk felkínált 21 ezer forintból visszajáró összeg miatt elővegyék a pénzüket. Jellemző volt az is, hogy a 10 ezer forintos bankjegy átvételekor azt hamisnak minősítették vagy észrevétlenül elszakították, és ezért nem fogadták el. Ezzel az ürüggyel vették rá az idős sértetteket arra, hogy elővegyék a spórolt pénzüket és ne a napi szükségleteikre a pénztárcájukban lévő pénzből adjanak vissza. Miután ily módon kifigyelték a pénz helyét, az egyik elkövető kisebb műszaki probléma vagy az elektromos berendezés ellenőrzésének ürügyével elterelte a sértett figyelmét, míg társa elvette a pénzt. Volt, ahol csak néhány tízezer forintot, de olyan is, ahonnan 2 millió forintot zsákmányoltak; ha „kéznél voltak”, az arany ékszereket is vitték.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság valamennyi terheltet végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélje. Ezen felül a bűncselekményekkel elért gazdagodás mértékéig rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást és kötelezze őket a nyomozás során felmerült közel 6 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Szarvasi Járásbíróság előtt folytatódik.

További programok »

FEL