Világelső lett a TEK Amerikában

2017. november 19. 11:41 | Kovács Dávid

A Terrorelhárítási Központ (TEK) csapata éjszaka az egyesült államokbeli Orlandóban megnyerte a különleges rendőri szolgálatok világbajnokságát – a Készenléti Rendőrség egysége a 4. helyet szerezte meg.

A november 12-től 17-ig, azaz egy teljes héten át tartó megmérettetésen 55 különleges rendőri egység mérte össze tudását.

A SWAT Round-Up International nevű versenyt immáron 35. éve rendezik meg, melynek szervezői Facebook-oldalukon külön is megemlékeztek a magyar csapatról:

 

 

Mint azt írják, gratulálnak a TEK összesített első helyezéséhez, mely elismeréshez a rendezvény egyik fotósa, Cody Kunitsugu még egy szívből jövő csatakiáltást is csatolt – hozzátéve, hogy a velejéig kemény egység méltán nyerte el a megtisztelő címet:

 

 

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL