Vigyázz, kész, áss!

2016. április 22. 12:12 | Laczkó Viktória

A Föld napja nevű világnap 1970 óta létezik, ezen a napon világszerte a környezettudatosság kerül előtérbe. A kezdeményezéshez a békéscsabai LMP is csatlakozott. 

A cél az volt, hogy jó példát mutassanak azzal, hogy fákat ültetnek a Petőfi utca mögötti térre. A két fenyőfát Szelekovszky László fafaragó, természetvédő ajánlotta fel a pártnak. A szakértők előzetes bejárás alapján döntöttek a fafajta mellett. Figyelembe vették a környező növényeket, élővilágot - ezek alapján a fenyő illik bele leginkább a LMP székháza mögötti környezetbe.

Takács Péter önkormányzati képviselő közzétett egy felhívást a hét elején, amiben arra kérte a lakosságot, hogy aki teheti, ültessen fát ezen a napon. Valamint elondta: „Az úgynevezett zöld célok mindig rendkívül fontos szerepet játszottak, úgy a párt megalapításában, illetve a párt programjában is. Nem véletlen, hogy a három alapelv között a fenntarthatóság az egyik legfontosabb, az igazságosság és a részvétel mellett.”

FEL