Vigyázat! Csúszásveszély!

2023. január 31. 11:15 | behir.hu

Békés vármegyében kedden reggel három óra alatt nyolc közlekedési baleset történt, az egyikben egy férfi súlyosan megsérült. A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy az útviszonyoknak megfelelően vezessenek!

Egymás után történtek a közlekedési balesetek 2023. január 31-én reggel Békés vármegyében. A Kaszaper és Mezőkovácsháza közötti úton 5 óra 15 perc körül egy személygépkocsi megcsúszott az úton és fának csapódott. A jármű vezetője súlyos sérülést, csonttörést szenvedett.

Mezőkovácsháza közelében, illetve Mezőberényben, a Vásártér utca és a Vasút utca kereszteződésében szinte egy időben, 7 óra után néhány perccel autók sodródtak le az útról. A járművezetőknek az elsődleges információk szerint szerencséjük volt, nem sérültek meg.

Gyula külterületén, a 44-es számú főúton, a Jánoszugi felüljárón 7 óra 15 perc körül egy személygépkocsi szalagkorlátnak ütközött. Ezzel egyidőben ugyanott még két ilyen anyagi káros baleset történt.

Nem sokkal később, 7 óra 45 perc körül Békéscsabán, a Kazinczy utcában és a Szarvasi úton a nem megfelelő követési távolság miatt ütköztek autók az előttük haladó járműnek.

A balesetek megelőzése érdekében a rendőrség kéri, hogy mindenki az útviszonyoknak és a látási viszonyoknak megfelelően vezessen! Ne hajtsanak gyorsan, tartsanak nagyobb követési távolságot, kerüljék a hirtelen irányváltoztatást! Előfordulhat, hogy nem látják vizesnek, jegesnek az utat, de foltokban csúszós lehet. Számítsanak erre, legyenek körültekintőek!

… hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Megtalálták Nyúl Pétert, avagy húsvéti nyusziforgatag a Pajtában

Egy felejthetetlen program zajlott nagypénteken, a mondhatni a márciust meghazudtoló, április végi időjárásban a Csabai Rendezvénypajtában. Izgalmas kis szigetek várták a családokat – többek között tojásfadíszítés, tappancs nyomkövetés, a Grafitpor alkotóműhely segítségével a kisművészek kreatívkodhattak és természetesen az ugarbugra nyuszigyerekeket pedig várta az összes ünnepről elmaradhatatlan ugrálóvár is.
15:01
FEL