Veszélyben van Lázár János feje?

2016. augusztus 4. 15:23 | Balázs Anett

Az elmúlt időszak parlamenti munkája arról szól, hogyan lehet legalizálni a mutyikat – mondta Molnár Gyula, Békéscsabán, aki az MSZP újonnan megválasztott elnökeként először járt a békési megyeszékhelyen. A politikus elmondta a párt azonnal megkezdi a felkészülést, hogy a 2018-as választásokon kormányváltó erőként tudjon fellépni.

A pártelnök megyejáró körútja Békés megyei állomásán kifejtette mivel úgy tapasztalják, hogy a parlamenti kormányzás 80 százaléka nem az országról, hanem sokkal inkább a "mutyik legalizálásáról" szól, a párt kivonul ebből, helyette a maradék 20 százalékra koncentrálnak, és hetente önálló indítványokat nyújtanak be.

– Konkrét indítványokat fogunk benyújtani minden egyes héten, azokban a témákban, amiket fontosnak tartunk. Mondjuk például az oktatás területén azt szeretnénk elérni, hogy az önkormányzatokhoz kerüljön vissza az alapfokú oktatási intézmények, azokhoz az önkormányzatokhoz persze, amelyek vállalják és akarják. Az egészségügyben konkrét béremelést fogunk javasolni az ápolónők ügyében, illetve a munka törvénykönyvébe kerüljön vissza a sztrájkjog lehetősége – tájékoztatott Molnár Gyula.

A következő hetekben vagy hónapokban az MSZP-nek a "változást akarók" pártjává kell válnia, szélesítenie kell a támogatói és szimpatizánsi rétegét, valamint meg kell szerveznie a pártcsaládok közötti együttműködést – tette hozzá a politikus. Miklós Attila az MSZP Békés Megye 1. Választókerületi Szervezetének elnöke a helyi aktualitások kapcsán, a közlekedésben felmerült problémákról fejtette ki a párt nézeteit.

– Az egyik az M44-es út léte vagy nem léte. Annyit tudunk biztosan, hogy a pénteki Magyar Közlönyben visszavontak egy határozatot, ahol nevesítve van az M44-es út és ezt vonták vissza. Én csak tisztázni szeretném a helyzetet, ezért a közlekedésért felelős államtitkárhoz fordultam kérdéssel, hogy minél hamarabb megnyugtatóbb választ kaphassunk arra, hogy megépül az M44-es út, és ha igen mikorra várható és mennyire van veszélyben Lázár János feje – mondta Miklós Attila.
A másik probléma, amellyel a közlekedés kapcsán szembesülnek a békéscsabaiak, hogy a megszépült vasútállomás átadása után a MÁV az IC vonatokat leállította – fogalmazott Miklós Attila, aki hozzátette minden megtesznek azért, hogy az intercityk visszaálljanak ezen a vonalon.

FEL