Vérüket vették a rendőröknek

2023. március 2. 13:34 | behir.hu

Rendőrök és rendőrségi dolgozók nyújtották a karjukat a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságon megtartott véradáson.

Véradás volt 2023. február 28-án délután Békéscsabán, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Öt óra alatt 68 hivatásos rendőr és rendőrségi dolgozó nyújtotta a karját azért, hogy segítsenek a műtétre szoruló betegeken, balesetet szenvedett embereken.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2013-ban kapta meg a Magyar Vöröskereszttől a „Véradóbarát munkahely” kitüntető címet. A főkapitányság a szervezettel együttműködve, ahogyan addig, azóta is rendszeresen szervez véradásokat, a városi rendőrkapitányságokon is várják előre meghirdetett időpontokban a véradásra jelentkezőket.

Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL