Juhász Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója elmondta: az irodalmi performanszt korábban már a fővárosban is láthatta a közönség. A rendhagyó esten a beszélgetés, a versfelolvasás és a zene egymást kiegészítve jelenik meg.

Fotó: Bere Mátyás/behir.hu
– Fontos az interaktivitás, hogy a közönség is bevonódjon, és részese lehessen a programnak. A résztvevők kérdezhetnek, megoszthatják gondolataikat az elhangzó alkotásokról. Napjainkban egyre nagyobb szerepet kapnak az ilyen programok, hiszen minél inkább bevonódik a közönség, annál közelebb kerülhet az adott szerzőhöz, az olvasáshoz és magához az irodalomhoz is – fogalmazott.
Az irodalmi rendezvényre négy kortárs alkotót invitáltak meg, köztük Bukovenszki-Nagy Esztert. Mint mondta, az Izmos nyelvű költők elnevezés négy alkotót takar, akik néhány évvel ezelőtt egy alkotótáborban ismerték meg egymást, és hamar megtalálták a közös hangot.

Fotó: Bere Mátyás/behir.hu
– Innen indult, hogy zenés irodalmi esteket adunk, és valóban csapatként dolgozunk együtt. Ez nem egy klasszikus előadás: igyekszünk bevonni a közönséget, és interaktívvá tenni az eseményt. Szeretnénk megmutatni, hogy a költők itt élnek közöttünk, elérhetőek, lehet velük beszélgetni, és azt is, hogy a kortárs művészet igenis érthető és befogadható – fogalmazott a költő.
Makó Ágnes és Tibély Orsolya mellett Lesitóth Csaba is meghatározó szereplője az irodalmi produkciónak.
– A magyar a mi nyelvünk, és mi többek között azért tartjuk „izmosnak”, mert rendkívül sok lehetőség rejlik benne. Mi alkotóként ezt a nyelvet használjuk, ebből építkezünk. Az előadás négy blokkból áll: az összes részben mindannyiunktól elhangzik egy-egy vers, ezt egy dal követi, a program pedig egy közösen előadott verssel zárul – mondta el a költő-zenész.