Versek a Szív Szent Teréből: Versolvasó délután a Lencsési Könyvtárban

2020. január 25. 18:30 | Gyemendi Réka

Versek a Szív Szent Teréből - ezzel a címmel rendeztek verses délutánt a Lencsési Könyvtárban Békéscsabán szombaton. Az eseményen bemutatkozott Gyebrovszki Ilona, Horváth Jánosné valamint Lant Györgyi költő.

Az eseményt a magyar kultúra hete alkalmából rendezték meg, az alkotókkal pedig Virók Anna beszélgetett. Mint mondta: a Lencsési Könyvtár dolgozójaként már ismerte a költőket, és szerette volna, ha a nagyközönséggel is megosztják a szívükhöz közel álló verseiket. Virók Anna felhívta a figyelmet arra, hogy egy minikiállítás is nyílt a könyvtárban Feigl Miklósné díjazott könyvkötészeti alkotásaiból. 

Horváthné Varga Mária elmondta: nincs egyféleképpen meghatározható alkotói stílusa, mindenről ír, ami közel áll hozzá vagy ami éppen az életében történik. Ír gyermekverseket, prózát. Versei általában úgy születnek, hogy napközben lejegyzeteli a kulcsszavakat és hatásokat, amik érték, majd este írja meg a költeményeket. Sokszor ír ünnepekre, de az egyik kedvenc témája a szerelem. Mint mondta: így, hogy nyugdíjas korba lépett, alkotásaiban többet foglalkozik az öregedés, gyermeknevelés, unokák kérdéskörével is. A versolvasó délutánra vitt versei 2006 és 2020 között készültek, olyan is van közöttük, amelyet tegnap írt.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL