– Melyik általánosba jártál?
– Az 1. számúba, amely ma a Petőfi Általános Iskola; majd a Közgébe jelentkeztem.
– Akkor jól tanultál.
– Azért nem voltam ötös, de a szüleim ragaszkodtak az iskolához. Miközben, amikor nyolcadikban, a pályaválasztáskor az osztályfőnököm azt kérdezte, „Mi akarsz lenni?” „Rendőr”, válaszoltam. „Olyan iskola nincs!” „De bocsánat, nem azt kérdezte, hogy melyik iskolába szeretnék menni, hanem, hogy mi akarok lenni?
– Már egészen pici korodban eldöntötted, hogy rendőr leszel? Mik voltak rád hatással, a Columbo-filmek vagy Juve felügyelő a Fantomasból?
– Nem hiszem, hogy azok a filmek motiváltak volna, hanem egyszerűen megtetszett az egyenruha és a rendőri munka. Akkoriban még létezett az Ifjú Gárda szervezet (az Ifjú Gárda eredetileg a KISZ rendezvényeit biztosító rendezőgárdából kialakított, hazafias-honvédelmi nevelést erősítő szervezet volt – forrás: Wikipédia), és a Közgében is működött egy alegységük, amelynek én voltam a vezetője. Majd az érettségi előtt Piller Sanyi bácsi, az iskola igazgatója javasolta, hogy jelentkezzem a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára, de nem volt hozzá kedvem.
– Helyette sorállományú lettél?
– Még nem, de el kellett helyezkedni, mert akkoriban, ha valakinek nem volt munkája, akkor közveszélyes munkakerülőnek, azaz KMK-snak minősült, és megbüntették.
– Ma pedig nem KMK-s, hanem két állás között vagy.
– Igen. Egy évig a Szent István téri OTP-nél helyezkedtem el, ahol betétügyintéző lettem.
– Mi lett volna, ha maradsz?
– Nem tudom. Amúgy a munkatársak 80-90 százaléka nő volt, és az a kicsi férfiállomány tagjai szinte mind vezető volt. Ott egy évig dolgoztam, miközben folyton kerestem a lehetőséget, hogy fölszerelhessek rendőrnek. Abban az időben azonban nem úgy volt, mint most, hogy odamész a toborzóhoz, és hamarosan rendőr leszel.
Valakitől azt hallottan, hogyha az ember bevonul határőrnek, akkor egy év múlva a rendfokozatával átveszik rendőrnek. Így el is mentem a csabai hadkiegészítő irodába, hogy engem nyomban vigyenek be határőrnek. Az ott lévők megmosolyogtak, és azt mondták, hogy „Elvtárs, az nem így működik! Az egy dolog, hogy maga mit akar, de mi azt tudjuk, hogy mi mit akarunk!”. Ők azt akarták, hogy menjek Tapolcára harckocsi parancsnoknak.
Ritával – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– Akkor viszont honvéd lettél volna.
– Igen, de az meg nekem nem lett volna jó. Közben egy barátommal, aki szintén rendőr volt, azt hallottuk, hogyha jelentkezünk a BRFK vagy az akkori rendőri ezred állományába, és ha megfelelünk a követelményeknek, akkor elvisznek Siklósra két hónap alapkiképzésre, utána a fővárosi tiszthelyettesi iskolába, és 10 hónap kiképzést követően mindenki a beosztási helyére kerül. Annyi volt a kitétel, hogy négy évig Budapesten kellett szolgálni, és csak utána mehetett az ember haza. Mindig is azt vallom, hogy hiába adnak a rendőrnek bizonyítványt, az magában kevés, mert ez nem egy szakma, hanem hivatás.
– Kezdő korunkban mi még szerencsére sok nagy öreggel dolgozhattunk a munkahelyeinken.
– Amikor 1984-ben kezdtem a szakmát, még sok nagy öreg volt. Ma már, aki öt éve szolgál, az már majdnem öregnek számít. Persze nem baj, ha felfiatalodik az állomány, de sokszor hiányzik az öregek tapasztalata. Akkor még más volt a világ, hiszen öt évig még a szocialista rendszerben dolgoztam, de egyáltalán nem aggódtam, hogy mi lesz a következő érában, mert engem nem érdekelt a politika. Sosem foglalkoztatott, hogy milyen rendszerbe dolgozok, számomra csak az volt a fontos, hogy a lakosság szubjektív biztonságérzete jó legyen.
– A szíved mindig is Békéscsabához húzott.
– Azért is jöttem vissza, és mert közben megismerkedtem a Balassi diszkóban a leendő feleségemmel. 1988-ban a ballagását követően eljegyeztük egymást, hazaköltöztem és megkértem Rita kezét. Itthon pedig törzsőrmesterként járőr lettem.
– Később beiskoláztak?
– Többször is mehettem volna tiszti képzésre, és persze lehet, hogy elvégeztem volna a főiskolát, csak akkor még kicsik voltak a gyerekek. (Attiláéknak három gyermekük van: Attila, Rita és Richárd – S. T.) Azonfelül nem bírom a negatív élményeket, és nem akartam bukdácsolni a főiskolán.
– Az utca nevelt.
– Mindig az utca motivált.
– Nyilván a negyven év alatt számos szituációval találkoztál. Előfordult, hogy használtad a szolgálati fegyvered?
– Szerencsére sosem. Megesett, hogy kézbe vettem a biztonságérzetem növelése miatt, de még csőre sosem kellett tölteni. Viszont nagyon sok rossz vagy csúnya helyen jártam, ahol akár emberélet is odalett.
– Megesik, hogy álmodsz velük?
– Ma már nem álmodom. Egyszer voltam egy csecsemőhalálnál, amikor épp kicsik voltak a gyerekeink, és ha éjjel megmozdult valamelyikük, már fönt voltam mellettük. Az is nagyon megviselt, amikor egy fiatal srác leugrott a Kner nyomda tetejéről, és nekem kellett értesítnem a szüleit.
– A kilencvenes évek végén – talán már elévült –, egyszer egy szombat délelőtt, az egyirányú Gábor Áron utca végén, a piac fele egy pici szakaszon szembementem a forgalommal… És hogyhogy nem, épp bekanyarodott egy kék-fehér autó. Szerencsémre épp te voltál benne, és csak annyit mondtál: „Tomikééém!”.
– Sosem volt az elsődleges szándékom, hogy mindig, mindenkit megbírságoljak. Amikor körzeti megbízott voltam a Lencsésin, volt egy olyan történetem, hogy megállítottam egy kocsit. Látom kopottak a gumijai. „Jó, ez most egy figyelmeztetés lesz, de ha legközelebb találkozunk és nem cseréli le őket, akkor 500 forint lesz a bírság”, közöltem vele. „Jó, jó! Kicserélem, kicserélem!”, szabadkozott. Majd egy jó két hét múlva ismét találkoztunk, és látom, hogy ugyanazokkal a kopott gumikkal jár. Meg se szólalt, nyomban adta az ötszázast. Tudta, hogy ezt most bebukta.
Egyszer Dodó is odajött hozzánk – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– Ahogy visszajöttél Pestről, egyből a Lencsésire kerültél?
– Nem, egy darabig járőr voltam, majd amikor megürült a körzeti megbízotti hely a Lencsési lakótelepen, megkérdezték lenne-e kedvem KMB-snek lenni? Mondtam, hogy éppen lenne, de én még soha nem láttam el ilyen feladatot. „Nem baj, mondták, majd segítenek a kollégák.” És így is volt. A mai napig őrzöm a körzeti megbízotti jelvényemet, meg az első sapkámat, amit még Pesten kaptam.
– Abban kellett volna most jönnöd.
– Azon még más jelkép van. Visszatérve a Lencsésire, 1989. június 1-jén berendeltek – erre pontosan emlékszem, mert már készültünk a június 3-ai lakodalmunkra –, és közölték, hogy a mai naptól kinevezett körzeti megbízott lettem, törzsőrmesterként mentem be, és zászlósként jöttem ki az épületből.
– Felfele buktál.
– Majd egy jó fél év múlva megint behívattak, és azt kérdezték, lennék-e váltásparancsnok? „Hú, mondtam, még csak ötéves rendőr vagyok, és sokkal többen vannak, akik ebben a beosztásban vagy huszonéve dolgoznak.” De szerencsére hamar elfogadtak. Volt olyan öreg kolléga, aki azt kérdezte, „Hát kisfőnök, akkor most mi legyen?” Nagyon jól esett.
– Mi volt a feladatod?
– A váltásparancsnok eligazít, beszámoltat, ellenőrzi a közterületi szolgálatot. Ezt csináltam közel 35 évig.
Attila, Rita, Attila, Rita és Ricsi – forrás: Veress Attila
– Láttalak sűrűn kint.
– Mert részben az volt a feladatom, és nagyon szerettem kint lenni. Szerencsére sokszor volt úgymond irodamentes időszakom, és ilyenkor egy járőrrel jártuk a várost.
– Feltételezem, amiatt sem könnyű egy rendőrnek, mert például családi, baráti körben, összejöveteleken biztos sokan kérdezősködnek.
– Soha nem vittem haza a munkát. A munka, az munka; a család, az család. A kettőt nem szabad összemosni, mert abból nagy katyvasz lesz. Jó, az is igaz, hogy egy rendőr feleségnek legalább annyira nehéz, mint magának a rendőrnek. Rita hamar megszokta, hogy éjszaka, nappal, ünnepnapokon is beoszthatnak. Attila fiúnk 1991. augusztus 10-én született, és pont akkor volt itt a pápa. Nagyon sok rendőrt felvittek a fővárosba a biztosítási feladatokhoz, így nem engedtek el szabadságra. Éjszakás szolgálatban voltam, és éjjel egy óra körül, az ügyeletes szólt rádión, hogy „Menjél már be a kórházba, mert megszületett a fiad!”. És a nagy boldogságomban felnyomtam a kék lámpát, szevasz!
– Akkor még lehetett.
– Most már mindenféle szabályzathoz kötik a használatát.
– Még 2022 novemberében szerettem volna beszélgetni veled, de közben kiderült, hogy a szíveddel műteni fognak.
– Néhány éve már éreztem, hogyha föl kell menni a harmadikra, egyre sűrűbben kifulladok. Kiderült, hogy a szívbillentyűm meszesedik, és meg kell műteni. Majd elküldtek Gyulára szívkatéterre, ahol azt mondta az orvos, hogy nemcsak szívbillentyűvel van probléma, hanem az erekkel is, és hamarosan Szegedre mentem a Klinikára a műtét miatt.
2022. december 1-én műtöttek volna, de nem volt elég vér. Ráadásul 0 Rr- a vércsoportom, és én mindenkinek adhatok, de nekem csak ilyet lehet. Majd a Facebookon segítséget kértem, és szerencsére nagyon sokan jelentkeztek. A műtét után a gyulai kórházban megkérdezte a doktornő, hogy „Mi volt azzal a szívinfarktussal?” Mondam neki, hogy „Sosem volt.” „De!” válaszolta. Ezek szerint lábon kihordtam. Ezt követően már csak irodai munkát végezhettem.
Galéria
– Súlyt emelhetsz?
– A rehabon azt mondták, hogy életem végéig maximum 25 kilót emelhetek. Na de azt miképp oldjam meg, hiszen a gyermekem vagy 70 kilós, akit naponta többször is emelgetnem kell (Ricsi halmozottan sérült). Amikor ezt a szegedi orvosnak is elmondtam, azt válaszolta, amit bírok, mindent emelhetek. Mondjuk azért ne akarjak egyszerre két cementes zsákot vinni. Most május 10-e óta rendelkezési állományban vagyok. Noha 45 évesen elmehettem volna szolgálati nyugdíjba, de úgy éreztem, még dolgozni akarok. Így azután csak annyira maradtam, hogy 45 éves korom helyett 60 éves koromban akasztom szögre az egyenruhát.
– Hiányozni fog?
– Biztos, mert negyven évet nem lehet az embernek lesepregetni magáról. Több főkapitány, kapitány, osztályvezető idején szolgáltam – gondolkodnom kell rajta, hogy össze tudjam őket számolni.
– A 60. szülinapodon megleptek a kollégáid.
– Reggel a kedvenc kocsimmal, az MZA 091-es rendszámú Mercedesszel jöttek értem. Amikor az autó zsír újonnan idekerült Békéscsabára, én lettem a felelőse. Nos, bevittek az udvarra, ahol rendesen díszsorfal várt. Tóth Zoltán alezredes oszályvezetőm volt a vezénylőparancsnok, a sorfal végén az összes vezetőm: Hudák Pál rezredes rendészeti főkapitány helyettes, dr. Bede Sándor r. ezredes volt kapitányom, Jánosi Péter ezredes a mostani kapitányom, dr. Hajdú Antal ezredes, Marik András ezredes volt kapitányaim, Kőszegi László r. alezredes volt osztályvezetőm, és nagyon sok kollegám.
– Hogy lettél Papa a rendőrségen?
– Évek óta akkora a kontraszt az állomány és köztem, hogy az utóbbi években így neveztek el. Nem váltásparancsnoknak, se Főtörzszászlós Úrnak, hanem szimplán Papának hívtak.
***
Pályafutása alatt az önkormányzattól megkapta a Békéscsaba polgáraiért elismerést; 25 éves közterületi szolgálatért dr. Gyurosovics József dandártábornoktól, korábbi megyei főkapitánytól díszkardot vehetett át; több alkalommal dicséretben és jutalomban, emellett rendőrségi tanácsosi címmel és köztársasági elnöki elismeréssel a Magyar Ezüst Érdemkereszttel is büszkélkedhet.
