Verekedés lett az italozásból, egy csabai és egy gyulai férfinak kell felelnie

17:25 | behir.hu

Társtettesként elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség két férfival szemben, akik 2025 decemberében verekedtek össze Békéscsabán.

A vádirati tényállás szerint a két férfi 2025. december 18-án hajnalban Békéscsaba belvárosának egyik presszójában italozott barátaik társaságában. Az este folyamán a két társaság között nézeteltérés alakult ki, amit először kölcsönös italvásárlással rendeztek – idézte az eset részleteit a behir.hu számára küldött közleményben a Békés Megyei Főügyészség.

Az éjszaka során azonban a 35 éves gyulai és a 36 éves békéscsabai férfi között ismét szóváltás alakult ki. Az idősebb azokat a vendégeket, akik megpróbálták nyugalomra inteni, lökdöste, és küzdősport mozdulatokat imitálva hívta verekedésre a fiatalabb férfit, aki azt végül elfogadta.

A két férfi a presszó elé ment, ahol rövid hangoskodást követően lökdösődtek, ököllel ütlegelték egymást, amelynek a pultos hívására helyszínre érkező rendőrök vetettek véget.

Az ügyészség szerint két férfi erőszakos magatartása megbotránkozást keltett, ezért őket a Békéscsabai Járási Ügyészség társtettesként elkövettet garázdaság vétségével vádolja. A fiatalabb férfi cselekményét felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, ezért az ügyészség vele szemben elzárás büntetés, míg a büntetlen előéletű másikkal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

További programok »

Friss hírek

Felnőttkorba lépett a Békés megyei mozgáskorlátozottak közössége

Fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete a Kölcsey utca 27. szám alatti székházában. A jubileumi rendezvényen rangos vendégek – köztük dr. Cserháti Péter miniszteri tanácsadó, Szarvas Péter polgármester, dr. Rákóczi Attila főigazgató, valamint dr. Hegedüs Lajos, a MEOSZ tiszteletbeli elnöke – köszöntötték a jubiláló szervezetet.
16:44
FEL