Minden csepp számít! - Véradó akció a kormányhivatalban

2023. október 11. 14:20 | Fajó Attila

A Szeretlek Békéscsaba Egyesület már sokadik alkalommal szervezett véradó akciót a vármegyeszékhelyen.

– 88-szoros véradó vagyok, még a sorkatonai szolgálat előtt kezdtem el rendszeresen önkénteskedni, azóta nem is kérdés számomra, hogy jövök. Nem is értem a kérdést, hogy miért adjunk vért, inkább az lenne a helyes hozzáállás, hogy aki megteheti, az jöjjön el – mondta el az egyik résztvevő, Zahorán Gyula

A Szeretlek Békéscsaba Egyesület már több ezer önkéntes véradót mozgosított a vármegyében, kitűzött céljuk, hogy elérjék az 1500 literes adott mennyiséget, amellyel közel tízezer bajba jutott vagy szükségben lévő embertársunknak tudnak segíteni az egészségügyi dolgozók. Frankó Attila úgy fogalmazott az eseményt megelőzően, hogy motiváció jelent számára az, hogy elérjék ezt a számot, szeretnének segíteni a szükségben lévő embereknek, egyben felhívni a lakosság figyelmét erre az igazán fontos, önkéntes tevékenységre.

– Nekem ez a tizenötödik alkalmam, hogy vért adok – mondja el egy kisgyermekes anyuka, a véradásra türelmesen várakozók sorából. Botos Mónika egészségügyi dolgozóként pontosan tudja és átérzi a kezdeményezés jelentőségét a társadalmi felelősségvállalás vonatkozásában. – Ahogy a terhességem után újra adhattam vért, nem volt kérdés számomra, hogy eljövök megint. A mostani akcióról az egyesület közösségi média felületén értesültem és tudom, hogy most is sok embertársunknak fogunk segíteni, ha közvetett módon is.

Galéria

További programok »

FEL