Véget ért a VII. Dobozi Fogathajtó Emlékverseny

2016. július 9. 16:25 | Laczkó Viktória

Fogathajtók mérték össze tudásukat, gyorsaságukat Dobozon. A nemzetközi emlékverseny Wenckheim Rudolf grófnak állít emléket immár 7. éve, aki a XIX. század közepén hozott létre egy európai hírű versenyistállót a településen.

A dobozi kastélypark adott otthont a szabadidős fogathajtó versenynek, amin idén húsz fogat indult. A magyar versenyzőkön kívül romániai fogathajtók is megmérettették magukat. A hagyományok ápolása miatt hívták életre az eseményt a szervezők évekkel ezelőtt. Váczi Erzsébet, a Lovas- és Fogathajtó Szabadidős Sport Egyesület elnöke elmondta: - Éhezik az emberek a hagyományainkat. Hét évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal egy fogathajtó versenyt szerveztünk. Akkor még csak szűkebb pátriánkon belül, de a következő évben már nemzetközivé nőtte ki magát. Most is vannak Romániából, Bihar megyéből, Szalontáról, Árpádról, Jákóhódosról.

A versenyt csikósok műsora színesítette. Csökmőről és Vésztőről érkeztek a nagyközségbe. Lovaik végtelen nyugalommal tűrték az ostorcsattogtatást. És természetesen az asszonyverés sem maradhatott el.

A fogathajtó versennyel a Wenckheim család emléke előtt tisztelegnek a szervezők. - A lovas kultúra a Wenckheim családtól indult. Jelentős lótenyészete volt a családnak. Így hagyományokkal is rendelkezik a lovas sport a településen. Hetedik alkalommal sikerül megrendezni a fogathajtó emlékversenyt. Ez a Wenckheim Dénes Alapítványtól ered és úgy gondolom, hogy komoly igény és elvárás az a település részéről, hogy ilyen és ehhez hasonló emlékverseny kerüljön megszervezésre - tette hozzá Doboz polgármestere, Köves Mihály.

A legeredményesebb versenyző Bíró Norbert lett, aki idén másodjára nyerte el a dobozi vándorkupát. Öt éve foglalkozik fogathajtással, ha jövőre is jól teljesít, végleg a vitrinjében maradhat a serleg. - Nagyon jó pálya ez. A talaj egy kicsit döcögős volt, de attól függetlenül nagyon jó a pálya. Borsos Béla jó pályát épített nekünk. Úgy számítottam rá, hogy jól fog sikerülni. Bíztam a lovaimban, hogy jót fognak menni. Szerencsére jól is mentek, így sikerült ismét nyerni.

A 14 akadályból álló pályát sokan hibátlanul teljesítették. A legidősebb hajtó 75, a legfiatalabb 20 éves volt. A nők külön kategóriában indultak, ők összesen hárman voltak.

FEL