Ma van a napéjegyenlőség

2022. március 20. 06:16 | behir.hu

Egyre hosszabbak lesznek a nappalok, és lassan a hőmérséklet is tavaszira vált.

Vasárnap 16 óra 32 perckor delel majd a Nap az Egyenlítőn, azaz az északi féltekén kezdetét veszi a csillagászati tavasz. Mivel a napkorong széle már korábban bevilágítja az égboltot, minthogy a közepe elhagyja a horizontot, a nappal ilyenkor már 18 perccel hosszabb az éjszakánál.

Bár a vasárnap éppen a leghűvösebb lesz az előttünk álló napok közül, hétfőtől az időjárásban is megmutatkozik a tavasz. Hét közepétől 15-20 fokos meleg köszönt be és a hajnali fagyok is megszűnnek.

A napéjegyenlőség különböző dátumokra csúszkálása a naptári és "szoláris év" hosszának eltérésén kívül a gregorián naptár pontatlanságának, illetve a szökőévnek tudható be. Szökőévekben esik korábbra a csillagászatilag esemény, majd évente későbbre tolódik. Az így kiszámolt dátumok szerint 2047-ig március 20-án lesz napéjegyenlőség, 2048-ban pedig már március 19-ére esik ugyanezen jeles nap. A legközelebbi március 21-ei napéjegyenlőség 2102-ben lesz esedékes.

Forrás: idokep.hu

FEL