Vasárnap kezdődik, augusztus 20-án Orosházára érkezik a Nemzeti Vágta

2020. augusztus 12. 11:57 | Kovács Dávid

Az első, gyenesdiási előfutammal vasárnap kezdődik meg a Nemzeti Vágta idei versenysorozata, a döntő a tervek szerint október 10-11-én lesz a budapesti Hősök terén. Idén két Békés megyei helyszín került a programba: augusztus 20-án rendezik az Orosházi Vágtát, szeptember 12-én pedig Sarkadon a Viharsarki Vágtát.

A lovasok országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat a Nemzeti Vágta előfutamain szeptember 26-ig. Idén két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is tartanak előválogatót, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg - mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke kiemelte: úgy készülnek, hogy megvalósulhat a Nemzeti Vágta budapesti döntője, de hogy közönséggel vagy anélkül, azt majd a hatóságokkal és az operatív törzzsel való egyeztetések döntik el.

A 2020-as Nemzeti Vágta gróf Andrássy Gyula előtt tiszteleg.

A vasárnapi gyenesdiási megmérettetést követően augusztus 20-án Orosházán, 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek előfutamot.

Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be.

A négy határon túli - vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi - elővágta rendezői három-három települést küldhetnek a Hősök terére.

A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be - mondta el a versenyigazgató, hozzátéve: a verseny győztese 5 millió forint jutalomban részesül.

 

Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató (b3) a versenysorozatról tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Lovardában (Fotó: MTI)

Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató (b3) a versenysorozatról tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Lovardában (Fotó: MTI)

 

A részletekről Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgatóval beszélgettünk.

 

- Milyen változásokat hozott a koronavírus? Mennyire változott meg a lebonyolítás?

- Az elmúlt években az volt a rendszer, hogy májustól elkezdjük az elővágtákat és augusztus végéig, szeptember elejéig megrendezzük az összes, 15-18 elővágtát. Én úgy gondolom, hogy a helyzethez képest a maximumot próbáljuk kihozni ebből a helyzetből. Most vasárnap augusztus 16-án Gyenesdiáson a Festetics vágtával kezdődik az idei versenysorozat, ezzel együtt összesen nyolc elővágta lesz. Ezzel tudunk lehetőséget adni a települések lovainak, lovasainak. Az a cél, hogy álljon össze egy jó mezőny, 72 településről, akik a Hősök terén lovagolnak majd. A címvédő temerini versenyző részvétele már biztos, így 71 kiadó hely van.

 

- Milyen feltételekkel lehet megrendezni az előfutamokat?

- A sportversenyekre és azon belül a lovas versenyekre, rendezvényekre van egy protokoll, ami a szünet után megindította a lehetőségeket és onnan merítünk tapasztalatokat. A szabadtéri sportrendezvényeken nincs létszámhoz kötött előírás, ezt figyelembe véve természetesen megpróbálunk szigorúan és precízen eljárni. Jelen pillanatban a szakágak versenyeinél nem érzékelünk változást abban, hogy a lebonyolításban gond lenne. Itt az elővágtákon azért eloszlik a mezőny. Ez azt jelenti, hogy 10-15 ló és a hozzá szükséges személyzet van jelen. Ha a Kishuszár Vágtát is ideszámoljuk, akkor még további 10 település fiataljai jönnek el egy rendezvényre. Az elővágta szervezőire bízzuk azt, hogy a rendezvényt közönséggel vagy közönség nélkül rendezik meg. Talán azt gondolom, hogy az elővágtán kevés veszély van, mert a korábbi évekkel ellentétben most nem nagyrendezvények mellékprogramja vagy kiegészítő programja. Sok esetben ez a program és minimális kiegészítő program van mellette. Kettő elővágta rendezője jelezte, hogy közönség nélkül rendezné, a többiek pedig azt mondták, hogy a szabályok betartása mellett közönséggel szervezik az elővágtát. Az, hogy a Hősök terén majd októberben hogyan tudjuk megszervezni, az még a jövő kérdése, az még egy későbbi döntés lesz, hogy közönséggel vagy közösség nélkül rendezzük-e a 13. Nemzeti Vágtát.

 

- Békés megyében két helyszín lesz: a korábbi évekhez hasonlóan Sarkad is rendező, itt szeptember 12-én lesz a Viharsarki Vágta, míg új helyszínként augusztus 20-án Orosháza is bemutatkozik. Hogyan esett a választás erre a városra? Ezen a helyszínen mire lehet számítani?

- Az orosháziak már évek óta kopogtatnak és szeretnének házigazdák lenni. A bogárzói pályán nagyszerű körülmények várják a lovasokat. Békés megyében, az Alföldön mindig szépszámú ló és lovas volt, igény tehát van erre. Orosházára is a környező települések lovasai jönnek el, bár azért természetesen akár távolabbról is érkezhetnek lovasok. A pálya adott volt, a lovas egyesület és az önkormányzat együtt szánta el magát a szervezésre. Már az év elején jelezték, hogy rendezők lennének, így folyamatosan egyeztettünk. Ezt a dátumot szerették volna és mi ennek helyet adtunk. Orosházán egy hatalmas térről van szó, ahol kellőképpen eloszlanak majd a résztvevők és a nézők. Ez egy nyitott rendezvény lesz, közönséggel, meg lehet tekinteni a második elővágtát augusztus 20-án, ahol Kishuszár Vágta is lesz.

 

MTI/behir.hu

 

További programok »

FEL