Vármegyei fordulókkal indul az országos haditornaverseny

2023. szeptember 7. 08:24 | behir.hu

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a megmérettetés során a fiatalok kipróbálhatják magukat különböző, a honvédelemhez kapcsolódó sportos feladatokban, ezáltal fejleszthetik magukat fizikailag és mentálisan, ráadásul közelebbről is megismerkedhetnek a katonasággal.

A verseny elsődleges céljának a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítését, továbbá a sport és az egészséges életmód népszerűsítését nevezték. Mint írták: a részt vevő fiatalok a közös kihívások leküzdése során megtapasztalják, milyen az igazi csapatszellem, próbára tehetik erőnlétüket, rátermettségüket, bizonyíthatják helytállásukat. A résztvevők már a versenyre való felkészülés során olyan ismereteket, készségeket sajátítanak el, amelyeknek a civil életben is hasznát veszik.

A vármegyei fordulókat az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szervezi, az alakulat katonái pedig a verseny alkalmával a honvédelem iránt érdeklődő fiatalokat tájékoztatják a különböző szolgálatvállalási, továbbtanulási és ösztöndíj-lehetőségekről. A verseny ugyanakkor nem csupán a fiatalok, de az őket felkészítő iskolák számára is évről évre egyre népszerűbb: az első helyezés megszerzése akár a vármegyei fordulókban, akár az országos döntőn komoly presztízst jelent a pedagógusok és az intézményvezetők számára is - fűzték hozzá.

A nevezés ingyenes, a szeptember 14-én Zala vármegyében kezdődő regionális fordulók során a magyar állampolgársággal rendelkező, 9-12. évfolyamos középiskolás diákok legalább egy lányt soraikban tudó négyfős csapatokban mérik össze felkészültségüket; a versenyszámok a honvédelemhez kapcsolódó feladatokból állnak, mint például honvédelmi totó, kézigránátdobás, fegyveres váltófutás, távbecslés, elsősegélynyújtás.

– A regionális fordulók nyertes csapatai eljutnak a jövő tavasszal rendezendő országos döntőre – olvasható a közleményben.

Forrás: Honvédelmi Minisztérium

További programok »

FEL