Varga Viktor: Békéscsaba a gyerekkorom

2025. szeptember 3. 07:36 | Bere Mátyás

A 218. Békéscsabai Irodalmi Estek vendége Varga Viktor volt, akit a családja mellett ezernyi emlék és rengeteg fiatalkori alkotás köti Békéscsabához. Az est az énekes verseinek felolvasásával indult, amelyek erotikával, különböző élethelyzetekkel és naturalizmussal telítettek.

– Szinte minden ideköt. A szerelmek, a család, rengeteg csodálatos élmény. Gyermekként ez a város „a legjobb dolog volt, ami történhetett velem”, mert itt szabadság van, nagy prérik Jaminában, ahol nevelkedtünk – emlékezett Varga Viktor, majd mesélt az est főszervezőjéhez fűződő kapcsolatáról.

 

 

Frankó Attila volt az első, aki felfedezett, hiszen meghívott egy irodalmi estjére, mint zeneszerző és irodalmár, ahol ehhez az alkalomhoz hasonlóan a verseimből olvastak fel, de ez már nagyon régen volt. A jelenkori irodalmi munkáimat kicsit nehéz volt összeszedni, hiszen mostanság leginkább az ökölvívással foglalkoztam, de érdekes módon mindig versekben is kifejeztem magam. Most két év írásait hoztam el – emelte ki békéscsabai kötődésű énekes.

Műveit a sport, a küzdelmek és az „ártéri élet” határozta meg az utóbbi időben. Frankó Attila az est szervezője és rendezője kiemelte, hogy rendkívül büszke Viktorra, hogy ilyen nagy karriert futott be.

– 2008 februárjában a Békéscsabai Irodalmi Esteken indult a pályafutása, azóta pedig hatalmas pályát befutva országos sztárrá vált, nagyon büszke vagyok rá. Örömmel tölt el, hogy újra ír verseket és elfogadta a meghívásunkat erre az estre. Fontos, hogy itt volt most Viktor, hiszen Békéscsaba egy közösség, amelyhez ő is hozzá tartozik, még ha nem is itt él – mondta Frankó Attila.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

FEL