Varga Mihály: A válság utáni időszakra kell felkészíteni a gazdaságot

2022. november 11. 09:24 | behir.hu

A lehetőségeket körültekintően felmérve a válság utáni időszakra kell felkészíteni a magyar gazdaságot - mondta a pénzügyminiszter a Figyelő gazdasági hetilap csütörtök esti rendezvényén, Budapesten.

Varga Mihály kijelentette, hogy a vállalkozások továbbra is minden segítséget megkapnak a kormánytól, az állami és piaci források elegendőek lesznek a nehézségek leküzdésére.

Óvatosságra persze szükség van, hiszen sokkal erősebb államok is visszafogják a várakozásaikat, de a fejlesztéseket nem leállítani, legfeljebb átütemezni kell, előnyt adva azoknak, amelyek fenntartják a termelési kapacitásokat a kedvezőbb évekre - tette hozzá.     

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a visszajelzések szerint a munkaerőpiac a magyar gazdaság legszilárdabb eleme, a vállalati visszajelzések továbbra sem elbocsátásokról, sokkal inkább munkaerő-felvételről szólnak.

Varga Mihály kijelentette, hogy a vállalkozások továbbra is minden segítséget megkapnak a kormánytól, az állami és piaci források elegendőek lesznek a nehézségek leküzdésére.

Óvatosságra persze szükség van, hiszen sokkal erősebb államok is visszafogják a várakozásaikat, de a fejlesztéseket nem leállítani, legfeljebb átütemezni kell, előnyt adva azoknak, amelyek fenntartják a termelési kapacitásokat a kedvezőbb évekre - tette hozzá.

Mint mondta: "megvan a lehetőségünk arra, hogy további gazdaságpolitikai intézkedésekkel elkerüljük a recessziót, és 2023-24 táján visszatérjünk az egyensúlyi növekedési pályára, 2024-től pedig már 4 százalék körüli GDP-bővüléssel és 3 százalék alatti hiánnyal számolunk".     

A tárcavezető szerint a kormány maga is ennek megfelelően tervez, ezért vezetett be kiadási korlátozást a minisztériumokban, ezért halaszt el állami beruházásokat, ez indokolja a visszafogottabb állampapírpiaci stratégiát. A vállalati ösztönzők ugyanakkor továbbra is eredményesek, a gyármentő program vagy a hatékonyságjavító pályázatok sok cégnek segítenek most is.

Varga Mihály kiemelte: a körülményekhez képest a gazdasági növekedés szintén biztatóan alakul, 4-4,5 százalék a növekedés mértéke. A gazdaságban "egészséges mozgás" látszik, egyre több új cég kerül be a legjobban teljesítők élmezőnyébe - hangsúlyozta.     

A miniszter kijelentette: a magyar gazdaság válságállósága mindeddig igazolást nyert. A rekordszintű foglalkoztatottság mellett a munkanélküliség 3,6 százalékkal továbbra is alacsony mértékű, az államháztartás központi alrendszere a kedvező szeptemberi adat után októberben is 100 milliárd forint feletti többlettel zárt.

A tárcavezető aláhúzta: a válsághelyzetben kulcsfontosságú a stabilitás, ezért a kormány elkötelezett a felelős gazdálkodás és a hiánycél tartása mellett.

A miniszter szerint a válságkezelést nagy mértékben segítette, hogy az előző évtized "nem telt haszontalanul", így a gazdaságnak volt ideje felkészülni és tartalékolni az újabb kihívásra. Magyarország 2012-re túljutott az előző kormányoktól megörökölt nehézségeken, gazdasága az évtized második felében az európai élmezőnybe került, az államadósság közben csökkent, a foglalkoztatás pedig csúcsot döntött - tette hozzá.

Véleménye szerint helyes döntés volt teret engedni a gazdaságfejlesztésben a cégeknek, mert ilyen eredményeket vállalati együttműködések nélkül nem lehetett volna elérni.     

Arra ugyanakkor senki nem számított, hogy a világjárványt rögtön egy még súlyosabb kihívás követi - mondta Varga Mihály, aki szerint Magyarország a koronavírusból viszonylag jól jött ki, és ha ezzel véget értek volna a nehézségek, akkor a növekedési pálya is folytatódna. Sajnos az ukrajnai háború megrengette az egész EU-t, és úgy tűnik, hogy a bonyolult kihívások és érdekellentétek kezelése meghaladja Brüsszel képességeit - fogalmazott.   

Az uniós szankciók épp csak azoknak nem okoztak érzékeny veszteséget, akiknél elvileg kellett volna, az eddigi döntések tehát "valószínűleg rosszak" - mondta.

Ezt éppúgy ideje fölmérni, mint azt is, hogy minden államnak eltérőek az adottságai, és amelyik évtizedeken át az Oroszországból érkező energiahordozókra építette a gazdaságát, ráadásul tengerpartja sincs, annak idő kell az alkalmazkodáshoz - tette hozzá.

Sajnos az uniós döntéshozók ezt sem mindig akarják tudomásul venni, Magyarországnak így most az jelenthet segítséget, hogy az előző évtizedben jelentősen bővültek az energetikai összeköttetések a szomszédos államokkal, miközben a szankciók továbbra is egyre magasabb szintekre hajtják az energiaárakat - mondta a pénzügyminiszter.  

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
12:17
FEL