Várakozáson felül a látogató szám! Múzeumok Éjszakája Gyulán

2018. június 24. 07:46 | Horváth Szabolcs

Egy korabeli ostrom kezdetén érezhették magukat azok, akik szombaton este a fürdővárost, Gyulát, Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavárát látogatták meg a Múzeumok Éjszakáján.

Dörrenéssel és puskalövésekkel nyílt meg hivatalosan a gyulai Múzeumok Éjszakája. A várfal mellett egy korabeli sátortáborban a Kerecsényi Íjász Egyesület tagja még a kor fegyverkészítő érdekességeit is bemutatta a látogatóknak. Szakszerű segítséggel pedig még a legkisebbek is hamar célba találtak a nyíllal.

Bent, a vár falai között az udvar szinte teljesen megtelt emberekkel a különleges solymászbemutatóra. Nemcsak érdekességet hallhattak a látogatók a sólymokról, a madarak viselkedéséről és a betanításukról, hanem közelről is megnézhették a madarakat.

 

Erre az estére Gyula összes kiállítóhelye kinyitotta kapuit.

– A Múzeumok Éjszakája egy különleges pont a kultúra közvetítésben. Azt hinnénk, hogy manapság csak a szappanoperák és a televízió iránt érdeklődnek a vendégek, ám az estén nem ezt tapasztaljuk. Sokan érdeklődnek a programunk iránt, mind a kastélyban, mind a várban, a Ladics Házban, Kohán Képtárban, Erkel Házban – nyilatkozta Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL