Választás 2026: Országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését

2026. március 20. 17:55 | behir.hu

Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján.

Hozzátették: a próbák célja a választási informatikai rendszerek és az ezekhez kapcsolódó eljárások működésének ellenőrzése.

A választások előkészítésének részeként országos technikai próbákat, igazgatási próbákat és két országos informatikai főpróbát is tartanak. Az NVI a választási irodák aktív közreműködésével a teljes választási informatikai infrastruktúra működését, valamint az egyes rendszerek közötti integrációs folyamatokat teszteli.

Közölték azt is, hogy március 17-én és 19-én sikeres első informatikai főpróbát tartottak, amelynek során a választási szervek a szavazás napjához kapcsolódó folyamatokat próbálták el, a választási irodák tagjai pedig gyakorolták a névjegyzék, valamint biankó jegyzőkönyvek nyomtatását, a levélszavazat-iratcsomagok, jegyzőkönyvek, napközbeni jelentések rögzítését, a szavazatösszesítés és eredmény-megállapítás folyamatát, valamint a jegyzőkönyvek szkennelését és ellenőrzését.

A próbán több mint kétezer választási irodai tag vett részt.

Az NVI a következő hetekben további próbákat szervez a választási irodák, a külképviseleti választási irodák, valamint az NVI szerződéses informatikai partnerei számára - jelezték.

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Light Friday - Több, mint 300 hasznos ajándék talált gazdára

Csak úgy repkedtek a kérdések, a helyes válaszok és az ajándékok tegnap este Békéscsabán, a Szent István téren, a Light Friday akció sátránál. November 6-án este az Országos Balesetmegelőzési Bizottság országszerte láthatósági eszközök 100 százalékos leértékelésével várta a kerékpárosokat, gyalogosokat. Az apró, de hasznos kellékek most ingyen voltak, de nagyon sokat érnek.
2026. november 7. 15:17
FEL