Választás 2018: Országosan több mint 650-en, Békésben 43-an indulnak

2018. február 28. 10:38 | behir.hu

Már több mint 650 egyéni jelöltet jelentettek be az áprilisi országgyűlési választásra, közel 260-at már nyilvántartásba is vettek közülük a választási bizottságok.

A Nemzeti Választási Iroda szerda reggeli adatai szerint több mint 650 egyéni választókerületi jelöltet jelentettek be eddig, ebből 106 a Fidesz-KDNP, 72 a Jobbik, 54 az LMP, 51 az MSZP-Párbeszéd, 40 a Demokratikus Koalíció színeiben indul. Összesen 49 jelölőszervezetnek vannak bejelentett, de még nyilvántartásba nem vett jelöltjei, közel 400.

A választási bizottságok mintegy 260 jelölt nyilvántartásba vételéről már döntöttek: nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP 106 jelöltjét, az MSZP-Párbeszéd 43 jelöltjét, az LMP 31 jelöltjét, a Jobbik 29 jelöltjét, a DK 11 jelöltjét, a Közös Nevező 2018 4 jelöltjét. Három-három nyilvántartásba vett jelöltje van az Együttnek, az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Pártnak és a Magyar Munkáspártnak. Két-két nyilvántartásba vett jelöltje van az Aquila Pártnak, a Családok Pártjának, a Hajrá Magyarország! Pártnak, az Iránytű Pártnak, a Kell az Összefogás Pártnak, a Momentum Mozgalomnak, a Net Pártnak, az Összefogás Pártnak, a Rend és Elszámoltatás Pártnak, valamint a Tenni Akarás Mozgalomnak. Nyolc további pártnak egy-egy jelöltjét vették nyilvántartásba.

Az országgyűlési választáson az indulhat, aki március 5-éig összegyűjti az induláshoz szükséges 500 érvényes ajánlást. Az ajánlások ellenőrzésére három napja van a választókerületi választási irodának, a jelöltek nyilvántartásba vételéről ezután döntenek a választási bizottságok.

 

 

Békés megye 1. számú választókerületében, azaz békéscsabai körzetben ők indulnak (bejelentési sorrendben): 

Herczeg Tamás - FIDESZ-KDNP (Nyilvántartásba véve)

Nagy-Huszein Tibor - DK (Nyilvántartásba véve (nem jogerős))

Kocziha Tünde - JOBBIK (Bejelentve)

Kovács Katalin Ildikó - LMP (Bejelentve)

Megyeri Kitti - MEDETE PÁRT (Bejelentve)

Nagy József - EP (Bejelentve)

Serbné Dobi Katalin Erzsébet - HAJRÁ MAGYARORSZÁG! (Bejelentve)

Szegedi Éva - CSP (Bejelentve)

Szegedi Zoltán - SZEM PÁRT (Bejelentve)

Jónás Andrásné - SZP (Nyilvántartásba vétel elutasítva (nem jogerős))

 

Békés megye 2. számú választókerülete, Békés és térsége: 

Bencsik Mihály - LMP (Nyilvántartásba véve)

Dankó Béla - FIDESZ-KDNP (Nyilvántartásba véve)

Samu Tamás Gergő - JOBBIK (Nyilvántartásba véve)

Jónás Zoltánné - SZP (Nyilvántartásba véve (nem jogerős))

Rádai Jenőné - IRÁNYTŰ (Nyilvántartásba véve (nem jogerős))

Szilágyi Renáta - HAJRÁ MAGYARORSZÁG! (Nyilvántartásba véve (nem jogerős))

Ásós Tibor  - MCP (Bejelentve)

Csömör Ágostonné - MEDETE PÁRT (Bejelentve)

Mezei Éva - MAGYARORSZÁGÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT (Bejelentve)

Pereiné Vékony Ilona - ÖSSZEFOGÁS PÁRT (Bejelentve)

 

Békés megye 3. számú választókerület, Gyula és környéke:

Dr.Kovács József - FIDESZ-KDNP (Nyilvántartásba véve)

Pluhár László - MSZP-PÁRBESZÉD (Nyilvántartásba véve)

Dr.Dévényi-Dabrowsky Géza - JOBBIK (Nyilvántartásba véve (nem jogerős))

Kásler Árpád - A HAZA PÁRTJA (Nyilvántartásba véve (nem jogerős))

Rostás Benjámin - SZEM PÁRT (Nyilvántartásba véve (nem jogerős))

Ficz Gyula - MCP (Bejelentve)

Jakab Evelin - MAGYARORSZÁGÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT (Bejelentve)

Rádai Cristopher - IRÁNYTŰ (Bejelentve)

Rákosi Bertalan - ECDP (Bejelentve)

Süveges Bernadett - SZP (Nyilvántartásba vétel elutasítva (nem jogerős))

 

Békés megye 4. számú választókerület, Orosháza és térsége

Simonka György - FIDESZ-KDNP (Nyilvántartásba véve)

Dr.Szabó Ervin - JOBBIK (Nyilvántartásba véve)

Füvesi Sándor - MSZP-PÁRBESZÉD (Nyilvántartásba véve (nem jogerős))

Gál Ferenc - MUNKÁSPÁRT (Nyilvántartásba véve (nem jogerős))

Bányai Istvánné - CSP (Bejelentve)

Faragó Lajos - MCP (Bejelentve)

Faragó Zoltán - DEMOKRATA PÁRT (Bejelentve)

Hegedűs Rebeka - MEDETE PÁRT (Bejelentve)

Kovács Magdolna - MODERN MAGYARORSZÁG MOZGALOM (MOMA) (Bejelentve)

Németh Sándor - LMP (Bejelentve)

Süketes Gézáné - SZP (Bejelentve)

Tóth Zoltánné - A HAZA PÁRTJA (Bejelentve)

Turó Zsigmond Jenő - SZEM PÁRT (Bejelentve)

 

A jelöltekkel kapcsolatos legfrissebb információkat egyébként ide kattintva érheti el: http://www.valasztas.hu/ogy2018

További programok »

FEL