Vádat emelnek a Köröstarcsán köztereket összefirkáló fiatalok ellen

2025. május 8. 11:21 | behir.hu

mászókát, emlékművet, trafóházat és lakóházat sem kíméltek a debreceni vandálok, az ügyészség most emel vádat ellenük.

Társtettesként elkövetett, nagyobb kárt okozó rongálás bűntette és további 1 rendbeli rongálás vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 18 éves, büntetlen előéletű, debreceni férfi ellen, aki a bűncselekmény elkövetésekor fiatalkorú volt, és egy 19 éves, büntetlen előéletű, tákosi illetőségű, de debreceni tartózkodási helyű nő ellen, akik szórakozásból falfirkákat festettek, ezzel több mint 600 ezer kárt okoztak Köröstarcsa önkormányzatának.

A Békés Vármegyei Főügyészség közleménye azt írja: a két fiatal a 2024. március 30-ára virradó éjszakát Köröstarcsán töltötte barátaikkal. Este sétálni indultak a községben, vittek magukkal fekete festéket és a Kossuth Lajos utcában falfirkákat készítettek több, a helyi önkormányzat tulajdonát képező közterületi tárgyon, így a játszótér egyik mászókáján, a Trianon emlékművön, a trafóházon, valamint egy lakóház falán, amelyek helyreállítási költsége összesen 675 ezer forint. Ezen felül ugyanilyen módszerrel megrongáltak egy Kassai utcai családi házat is, melynek helyreállítási költsége 54 ezer forint. Az ügyészség szerint a terheltek együtt, szándékegységben cselekedtek, a falfirkákat az ingatlanokra felváltva helyezték el, azonban a cselekményükkel okozott kárt ezidáig nem térítették meg.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a terheltekkel szemben tárgyalás mellőzésével, az ügy iratai alapján próbára bocsátás intézkedést alkalmazzon, állapítsa meg, hogy a fiatalkorú elkövető a próbaidő tartama alatt a törvény erejénél fogva pártfogó felügyelet alatt áll, valamint kötelezze őket az okozott kár megtérítésére is.

További programok »

FEL