Útvonalakat jelölne ki az EU a beporzóknak

2023. január 29. 06:20 | behir.hu

Zavartalan repülésüket biztosítva útvonalakat határozott meg az EU a méhek és más beporzók számára. Ez azért volt szükséges, hogy megmentsék ezeket a létfontosságú rovarokat a kihalástól.

Minden tizedik méh- és pillangófajt, valamint minden harmadik zengőlégyfélét a kihalás veszélye fenyegeti – közölte a Reuters. Az Európai Unió hétéves terve a rovarok megfigyelését és a beporzók populációjának csökkenését tűzte célul.

A méheket többek között a földművelési szokások változásai, a növényvédő szerekkel folytatott intenzív mezőgazdaság, a környezetszennyezés, az invazív idegen fajok jelenléte, a kórokozók és az éghajlatváltozás is fenyegeti. A tervet az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak előbb jóvá kell hagynia, majd az unió tagjainak is, hogy aztán követelménnyé váljon. Korlátoznák a növényvédő szerek használatát, javítanák a beporzók élőhelyeit a mezőgazdasági és városi területeket, figyelemmel kísérnék a növényvédő szerekre kiadott sürgősségi engedélyeket, illetve tiltanák bizonyos helyeken ezeket.

2018-ban már történtek intézkedések, ekkor három, a méhekre nagy kockázatot jelentő növényvédő szer használatát is korlátozták. Ám ezt felülvizsgálva megállapították, hogy ennyi nem elég a beporzók populációjának csökkenésének megállítására.

Forrás: Sokszínű vidék

További programok »

FEL