Újraindult a magyar kézifegyverfejlesztés

2021. augusztus 30. 07:20 | behir.hu

A hírt Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos jelentette be vasárnap a kecskeméti repülőnapon.

Maróth Gáspár elmondta, másfél évvel ezelőtt bíztak meg egy magyar mérnökcsapatot azzal, hogy élesszék újra a magyar harcászati kézifegyverek fejlesztését. Az új, magyar fejlesztésű fegyvercsalád első prototípusait be is mutatták vasárnap. A kormánybiztos közölte: már együttműködési megállapodás is született arról, hogy a prototípusokat a Magyar Honvédség elkezdi tesztelni.

– Végre lesz magyar fegyvere a magyar katonának. A prototípusok több mint ígéretesek és olyan új innovációt testesítenek meg, amely a 21. századba repíti a magyar kézifegyvergyártást – mondta el Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka. Kiemelte, hogy a Magyar Honvédség tapasztalt katonái is részt vesznek a fejlesztésben, visszajelzéseiket folyamatosan eljuttatják a gyárban dolgozó mérnökökhöz.

– Ha a katonák tapasztalatai alapján is úgy működnek a fegyverek, ahogy az elvárt, akkor a Magyar Honvédségnek magyar fegyvere lesz − jelentette ki az altábornagy.

A fejlesztést végző vállallat, a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. vezérigazgatója a hosszú távú tervekről beszélt.

– A magyar fejlesztésű kézi lőfegyver családnak − a pisztolytól a géppuskáig bezárólag − hat tagja van. Ezek a fegyverek teljesen magyar fegyverek, mindegyikben van olyan fejlesztés, amelynek szabadalmát is bejegyezték. Bizakodóan nézünk a jövőbe, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter úr és a Magyar Honvédség parancsnokának támogatásával hosszú távon folytathatjuk majd a fejlesztést − fogalmazott Bozó Gábor.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL