Szép asszonyt magáért, rossz kocsit vasáért... – A paraszti kultúra képei Gyulán

2024. március 21. 19:35 | Bere Mátyás

A víz világnapja alkalmából Újrahasznosítás a paraszti kultúrában címmel nyílt kiállítás szerdán a gyulai Tájvízházban.

A víz világnapi tárlaton a fenntarthatóság került a fókuszba. A szervezők szerint a tárlat azt mutatja be, miként élhetünk harmóniában saját világunkkal úgy, hogy még unokáink is otthonra leljenek benne. A kiállításon a paraszti és városi kultúrában megjelenő, újrahasznosított használati tárgyakból láthattak darabokat az érdeklődők.

– Korábbi funkciójukból kikopott, új szerepkörbe állított tárgyak ezek – fogalmazott Benedek Csaba, a szolnoki Damjanich János Múzeum néprajzkutatója. – A kiállításon kétféle tárgytípus lelhető fel: az egyik a beleltározott muzeális tárgy, a másik pedig a ma is használatban lévő tárgyak sora. Ezek között van 19. századi és pár éves újrahasznosított, átalakított eszközök is. Régen az emberek igyekeztek minden tárgyat a végső megsemmisülésig használni

Fotó: Kovács Dénes / Behir.hu

 

A tiszakürti Németh György nyomdász, hangszerkészítő, fafaragó újrahasznosított anyagokból készített hangszereket. Így született meg a kiegyenlítő tartályból készült steel drum, amit a kézműves meg is szólaltatott. Németh György elmondta, hogy olyan hangszereket készített, amikhez ő maga nem tudott hozzájutni, ezért többek között egy porszívócső-klarinét, egy vécéülőke-hárfa és egy konzervdoboz-hegedű is kikerült a kezei közül.

 

Galéria

További programok »

FEL