Újra elindul a „Szeretetkör” – jótékonysági futás a sérült fiatalokért

2016. február 19. 15:09 | behir.hu

Negyedik alkalommal rendezik meg Békéscsabán a farsangi jótékonysági futást. A családi, sportos program célja, hogy a résztvevők közösen, jó hangulatban mozogjanak, miközben támogathatják a sérült fiatalokat segítő Nyújtsd Segítő Kezed Alapítvány munkáját is.

Ugyan hivatalosan már véget ért a farsangi szezon, a szervezők február utolsó hétvégéjén is egy jelmezes rendezvényre várják a mozogni vágyókat. A program 2013-ban indult útjára és azóta egyre többen csatlakoznak az egy kilométeres „Szeretetkörhöz”, amelyen ezúttal huszonhárom sérült fiatal és hét segítő vesz részt.

- Ez egy olyan sportnap, ahol az egész családdal ki lehet jönni. A gyerekeknek van egy ingyenes futóverseny, felvehetik a jelmezt, és a családok együtt lefuthatják, lesétálhatják ezt az egy kilométert a sérült fiatalokkal. Aki szeretne egy kicsit többet mozogni, az pedig hosszabb gyalogtúrára, futóversenyre is előnevezhet. Úgy gondolom, hogy mindenki találhat magának megfelelő távot, illetve kihívást – emelte ki Bunzel Lívia ötletgazda.

A rendezvény egyik fő küldetése, hogy összekösse a mozgást és a jótékonyságot, és a részt vevők jó hangulatban töltsenek el egy délelőttöt együtt a Degré utcai otthon lakóival.

- Ha már az egészség felé fordulunk, ha sétálunk, kocogunk, futunk akár a mostani rendezvényen, akkor teszünk valamit magunkért. Most pedig ezt összeköthetjük  jótékonykodással is, így az egészség, a mozgás szeretete mellé egy kis támogatást is becsempészünk – hangsúlyozta Bíró Csaba, a közművelődési, ifjúsági-, oktatási és sportbizottság elnöke.

A Nyújtsd Segítő Kezed Alapítvány 25 éve jött létre. A szervezet fő célja, hogy támogassa az intézményi ellátásban részesülő fiatalokat. A jótékonysági rendezvényen a támogatási összeg egyéni, a nevezők dönthetik el, hogy milyen mértékben segítik az alapítványt.

- Egy emelőszerkezet megvásárlását tervezzük, amely segíti az intézményben dolgozó munkatársakat, illetve javítja a mozgáskorlátozott gyermekek, fiatalok mindennapjait – fogalmazott Pigler Judit, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

A programot február 28-án vasárnap rendezik az Árpád fürdőnél. A jótékonysági futásra a www.nevezes.futonagykovet.hu oldalon lehet jelentkezni előzetesen, de a helyszínen is nevezhetnek az érdeklődők. A rendezvény kiemelt médiapartnere a Békéscsabai Médiacentrum.

 

FEL