Újra a régi, de felújított helyükön árulnak a békéscsabai piacosok

2019. július 31. 16:48 | Kovács Andrea

Az árusok újra a régi helyen, de felújított környezetben várják vevőiket a békéscsabai vásárcsarnok melletti területen. Ezzel véget ért az a közel kétéves folyamat, amely alatt a csarnokot és a régi kőpados területet is felújították.

Hét hónap után visszaköltözhettek az árusok a csarnok melletti területre. Az eladók az új burkolattal, tetővel, valamint teljes eső- és nap elleni védelemmel ellátott helyen fogadhadtják vásárlóikat szombattól. Szák András illatszerrel és kozmetikai termékekkel kereskedik, 28 éve árul a csabai piacon. Január kilencedikén költözött ki a parkolóba, egy pici faházba, ahol  havat is kellett takarítani, esőben pedig ázott. Nehéz volt az a hét hónap amíg a felújítás tartott, de ahogyan fogalmazott "kiböjtölte", és az új helye sokkal szebb, kulturáltabb lett mint a régi. Reméli, hogy a forgalma is növekedni fog.

 

Békéscsabai piac (fotó: Ujházi György )

 

Egy vásárló, Szelekovszky László szerint európai színvonalú lett az új piac. Mindenféle dolog megtalálható, és ami a lényeg, hogy jobban átlátható. Tágasabbak az utcák és nem kell lökdösődni. Ezenkívűl nagy előnye, hogy fedett mindenhol és mégis szellős.

 

Békéscsabai piac kolbász utca (fotó: Ujházi György)

 

Az eddigi állandó területek felújítása mellett a kivitelező új pavilonokat is kialakított a kinti piac középső részén, belül pedig hőszigeteléssel ellátott vizes blokk van. Ezeket a helyiségeket direkt azért alakították ki, mert szeretnék csábítani a kolbászárusokat, mondta el Zsadon Endre a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. üzletágvezetője, majd hozzátette: Békéscsaba a kolbász városa, nagyon sokan foglalkoznak házi készítésű kolbászok árusításával, és azt szeretnénk, hogy a vásárcsarnokból kilépve egy kolbász utcácska fogadja a piacra látogatókat.

 

Békéscsabai piac új ruhaárus rész (fotó: Ujházi György )

 

A békéscsabai piac 740 milliós forintos európai uniós forrásból végrehajtott felújítása 2017 nyarán kezdődött el. A munkálatok idén júliusban fejeződtek be. Opauszki Zoltán a békéscsabai önkormányzat fejlesztési tanácsadója elmondta: köszönet jár a piacon árusító kereskedőknek, kistermelőknek azért a türelmért, kitartásért, amit tanúsítottak vásárcsarnok majd a kinti fedett rész fejlesztése során, és a működésére kedvezőtlen hatások ellenére is kitartottak.

A békéscsabai piac felújítása hazai forrásból, a Modern Városok Program részeként 2020-ban tovább folytatódik.

 

További programok »

FEL