Újabb növényegészségügyi kockázat: megjelent itthon a pöttyös lámpahordó-kabóca

12:05 | behir.hu

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma pöttyös lámpahordó-kabócát (Lycorma delicatula) azonosított. Ezzel az uniós zárlati károsítók közé tartozó rovar jelenlétét elsőként igazolták Magyarországon és az Európai Unióban.

A károsító komoly növényegészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a különféle gyümölcs- és erdészeti fákra, összesen mintegy 100 tápnövénye van. A lakossági bejelentéseknek kiemelt szerepük van a károsítók mielőbbi észlelésében, ezt jól mutatja, hogy az első hazai előfordulást is egy bejelentés alapján sikerült azonosítani. Fontos, hogy már gyanú esetén is azonnal tegyenek bejelentést.

Egy Bács-Kiskun vármegyei lakos 2026 nyarán jelezte a Nébih-nek, hogy ingatlanán egy számára ismeretlen rovart észlelt. A bejelentéshez csatolt fényképek alapján felmerült az Ázsiából származó, idegenhonos kártevő késői nimfájának gyanúja, ezért a bejelentést követően a vármegyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi szakemberei felvették a kapcsolatot a lakossal. A laboratóriumi vizsgálatok ezt követően igazolták a károsító jelenlétét, így a hatóság megkezdte a szükséges karanténintézkedések végrehajtását.

 

100 növényfajon képes táplálkozni, és gyorsan terjed

Az Európai és Földközi-tenger Melléki Növényvédelmi Szervezet (EPPO) adatai és a tengerentúli tapasztalatok alapján a polifág károsító több mint 100 növényfajon képes táplálkozni, és gyorsan terjed. A rovar közvetlen kártétele is jelentős lehet, nagy egyedszám esetén folyamatos szívogatásával jelentősen legyengíti a növényt. Ennél is nagyobb kárt azonban a másodlagos, közvetett hatása okozhat. A fertőzött növényeket jelentősen legyengíti, miközben a szúrási sebek és váladék a kórokozók és más kártevők megjelenését is elősegítik. A károsító komoly növényegészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a gyümölcs- és erdészeti fákra. Észak-Amerikában helyenként a szőlőtermés 90 százalékának elvesztését is okozta.

A szőlőültetvények mellett a kabóca egyik legfontosabb tápnövénye a hazánkban is elterjedt bálványfa, de jelentős gazdasági károkat okozhat gyümölcsfákban, valamint erdészeti és díszfákban is. A nőstények a tojáscsomókat szinte bármilyen sima felületre lerakják, ezért a rovar kezeletlen faanyagokon, illetve kamionokon, szállítókonténereken és vasúti kocsikon is könnyen terjedhet. Mivel a faj jelenlegi igazolt előfordulása az első az Európai Unió területén, a megtelepedés és elterjedés megakadályozásában a hatósági intézkedések mellett kiemelten fontos a lakosság ébersége és a korai bejelentés.

 

Miről ismerhető fel? 

A pöttyös lámpahordó-kabóca fiatal nimfái jellegzetes, fekete-fehér, később vörös-fekete-fehér mintázatukról ismerhetők fel. A kifejlett kabócák elülső szárnyai szürkék, fekete foltokkal, hátulsó szárnyaikon pedig piros színezet látható.

Kérjük, hogy észlelés esetén haladéktalanul tegyenek bejelentést a hatóságnak, és a bejelentéshez csatoljanak fényképet, valamint adják meg a pontos helyszínt is.

A témában minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/novenyegeszsegugy 

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

További programok »

Friss hírek

Soron kívüli közgyűlés jön az egyensúly helyreállítása érdekében

Negyvenöt hektár gondozása a CsabaParkban, vitatott ellentételezés a MÁV Zrt. felé, ösztöndíjak a fiataloknak és szociális elismerések – többek között ezekről a témákról is szó esett a békéscsabai közgyűlést követő polgármesteri sajtótájékoztatón. Szarvas Péter ismertette a szeptember 24-i ülés legfontosabb döntéseit és feladatait.
12:38
FEL