Újabb mélypont felé veheti az irányt az olaj

2016. augusztus 10. 09:29 | Zsíros András

Az utóbbi hetek látványos lejtmenete után folytatódhat az olaj világpiaci esése – hivatkozik egy  szakértőre a portfolio.hu. Stephen Schork, a Schork Repert szerzője nem tartja kizártnak, hogy akár 20 dollár közelébe essen az olaj ára.

Januárban érte el idei mélypontját az olaj világpiaci ára, amikor még 28 dollár alá is benézett az árfolyam. A korábbi években hónapokon keresztül stabilan 100 dollár fölötti nyersanyag jelenleg megosztja a szakértőket a folytatás irányát illetően.

Az év eleji zuhanást követően gyorsan visszapattant, és egészen 50 dollár fölé menetelt a fekete arany, ám Stephen Schork szerint ez csupán az eladásra játszó pozíciók zárásának volt köszönhető. A szakértő úgy véli, ez a folyamat nem tarthat sokáig, ugyanis még a megnövekedő kereslet ellenére is komoly túlkínálat jelentkezik az árupiacon.

Ez pedig a finomított termékekre is vonatkozik. Korábban nem fordult elő, hogy éppen a nyári szezonban, amikor a legnagyobb a kereslet az üzemanyagok iránt, a készletek rekordszinten álljanak. Márpedig ez a helyzet, amit a szakértő roppant negatív jelzésként értékelt. Hiába ugyanis a megnövekedett fogyasztás, a finomítók a keresletet meghaladó mértékben termelnek, ami tovább szorítja lefelé az árakat.

Mindezzel párhuzamosan a nyár eleji 290 körüli csúcsától egyre messzebb kerül a dollár forinttal szembeni árfolyama, ami már 278 forint körül jár. Ez tovább erősítheti az olaj és a finomított termékek árának hazai esését is.

Ha a szakértő jóslata valóra válik, és az energiahordozó év végére valóban eléri a szerinte várható 20 dollár körüli szintet, akkor – megfelelő devizaárfolyam esetén – az üzemanyagok árában is komoly csökkenést tapasztalhatunk majd a nyári szezon elteltével.

Ezek is érdekelhetik

FEL