Újabb földrengés volt érezhető Békéscsabán

2023. február 14. 15:12 | behir.hu

Kedden magyar idő szerint 14:16-kor újabb, a hétfő délutánihoz hasonló földrengés rázta meg Romániát.

– A Romániai Földfizikai Intézet jelentése szerint ugyancsak az olténiai Gorj megyében, 40 kilométer mélyen következett be a földmozgás, amely ezúttal 5,7-es erősségű volt – írja a Maszol. Egy olvasónk a szerkesztőségünkbe betérve jelezte, hogy tisztán érezhető volt a rengés az Andrássy úti, harmadik emeleti lakásában. Egy másik olvasónk Réthy Pál kórházból jelezte, hogy szintén észlelték a földmozgást.

 

Ahogy a behir.hu-n is megírtuk, tegnap délután 5,2-es erősségű földrengés zajlott Romániában, amelyet az epicentrumtól nagy távolságra is érzékelni lehetett, ez erősítette meg számos békéscsabai olvasónk is.

A román Meteoplus közösségi oldalára került fel az alábbi kép, amely Craiovában készült, az egyik helyi szupermarketben:

 

 

Forrás: maszol.ro, FB/Meteoplus

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL